Azt írják: enni kell a túlélésért. Ugyan minek, én már minden hitem elvesztettem! Sajnos, hogy így történt. 40 év az egészségügyben, de szóba nem állnak az emberrel, hogy kis esélye van-e a gyógyulásra. De én már nem is fogom megkérdezni soha többet. Mikor rákérdeztem, a kezelőorvosom azt mondta, 3 százalék az esélyem. Akkor minek csinálom, nem is tudom. Szerettem volna még látni az unokámat, de ez már nem biztos, két éve járok kezelésre, és mindig kemóznak. Már csak minőségileg sem lehetek olyan mint régen. De lehet feladom, elutasítom a kezeléseket. Lelkileg megroppant ember vagyok.
Nehéz levelére válaszolnunk, mert betegségével kapcsolatban kevés adatot tartalmaz. Azt valószínűsítjük, hogy valamilyen előrehaladott daganatos betegsége van, hiszen két éve kemoterápiákat kap. Ez alapján azt gondoljuk, hogy újabb és újabb kemoterápiás kezeléseket alkalmaznak a betegség előrehaladásának lassítására. Feltételezzük, hogy a kezelések során, azok közben CT vizsgálatok is történnek, amelyek eredményét Ön is ismeri, s látja, mikor stagnál (áll), esetleg javul a betegsége a kezelések hatására, s mikor indul rosszabbodásnak, ezzel indokolva terápiaváltást, miután a korábbi kezelésre már rezisztenssé (ellenállóvá) váltak a daganatsejtek.
Egy krónikus, súlyos betegség valóban jelentősen befolyásolhatja az életminőséget, és Ön is azt írja, hogy „már minőségileg sem lehet olyan, mint régen.” Ez nemcsak a daganatos betegekre igaz, hanem számos más, külső szemlélő számára kevésbé súlyosnak tűnő betegségre, szív koszorúér betegségre, cukorbetegségre, elhízásra, krónikus tüdőbetegségre is. Az életminőség javulását, fenntartását, a betegség rosszabbodásának késleltetését is célozzák az alkalmazott kezelések, nemcsak az onkológiai betegségeknél, hanem az egyéb felsorolt, ugyancsak gyógyíthatatlan betegségeknél is.
Igen, azt írtuk, hogy enni kell a túlélésért, mert a testsúly csökkenése, a jelentős fogyás, a soványság kialakulása mellett mind a klinikai vizsgálatok-kutatások, mind a napi tapasztalat alapján az mondható, hogy rosszabb eséllyel küzdenek a betegek a betegséggel.
Mindemellett, tehát az orvosi, testi kezeléseken túl nagyon fontos, hogy lélekben is fel tudja dolgozni a történteket. Ha a leletek azt jelzik, akkor megbékélve azzal, hogy egy előrehaladott daganatos betegség esetleg teljesen és véglegesen már le nem győzhető, viszont a kezelések révén értékes idő nyerhető. Ez az idő, függetlenül attól, hogy egy adott betegnél hónapokról vagy évekről beszélhetünk, természetesen mindig kevés, s több kellene.
Tapasztalataink szerint azok tudják a meglévő idejüket (függetlenül annak várható hosszától) lelkileg is élhető módon megélni, akiknek sikerül ehhez a nagyon nehéz élethelyzethez fejben is alkalmazkodni. A depresszió visszahat a fizikai állapotra is, tönkreteheti a nappaloknak és éjszakáknak azokat az időszakait is, amelyeket esetleg nem uralnak a betegség fizikai tünetei. Persze ez személyiségfüggő, ám általában azok a betegek viselik jobban a megpróbáltatásokat, akik nem zárkóznak be, amennyire tehetik, nyitnak a környezetükre, szükség esetén a kórházban vagy civil szervezeteknél tartják sorstársakkal is a kapcsolatot, élnek a pszichológiai lelki segítség lehetőségével is.
Fontos, hogy sikerüljön utat találnia, olyan célokat kitűznie akár rövid távon, amelyekről elmondhatja: érdemes értük vállalni a megpróbáltatásokat, s amíg csak lehet, nem feladni.
Kapcsolódó cikkek:
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Családban is lehet magányos a beteg
Nem lemondani a mindennapi örömökről
Kicsorbítható az éle Démoklész kardjának
Segítség rákbetegeknek és családtagjaiknak
Feszültségoldó tréning rákbetegeknek
Tűzmadár Ház: segítsük a lelkünket is gyógyulni!
Sorstársközösségek: osztoznak bajban, örömben
