2005 novemberében rosszindulatú daganatot operáltak ki a mellemből (18 mm – malignus). A műtét után 1 hónapig jártam vissza leszivatásra, mert állandóan megdagadt a mellem, majd ejtettek rajta még egy vágás, s egy csövön keresztül tisztult még egy hétig. Ezzel együtt sem éreztem rendben lévőnek, de azzal nyugtattak, hogy ez az állapot már rendeződik.

A kemoterámia és sugárterápia során minden alkalommal minden orvosnak mutogattam, hogy az nincs rendben, de azt mondták, ez természetes még. A mellem vastag, duzzadt, annak ellenére, hogy kb. a negyedét eltávolították. Sokkal nagyob az ép mellemnél, érzem, hogy dolgozik benne valami.

A novemberi felülvizsgálatkor véletlenül nem a szokásos „kis” ultrahangon nézte meg a szokásos személyzet, hanem a hasi ultrahangokra rendszeresített komolyabb berendezésen egy számomra addig ismeretlen doktornő, aki leírta azt, amit én valójában a műtét óta érzek, s ami miatt minden esti fürdéskor sírok, vagyis, hogy megvastagodott cutan és subcutan rétegek, jelentős nyirokpangás. No erre aztán elküldtek gyógytornászhoz, akitől 10 kezelést kaptam, s valamelyest javult egy időre a dolog. Továbbá citológiai mintát is vettek a mellemből, mondván, hogy ez olyan csúnya, hogy meg kell nézni, nincs-e daganat. Ettől idegileg roppantam teljesen össze, hiszen a műtét után egy évvel is ott tartok, hogy a mellem még mindig nincs rendben, mintha a seb nem forrt volna össze, hanem váladék volna közötte.

A szúrás eredménye – még szerencse – negatív lett (egyelőre?). Azt kérdezem, hogy valóban nincs más választásom egy évvel a műtét után, a kemo- és sugárterápia minden megpróbáltatásán túl, éppen az Arimidex terápiát folytatva, tehát nincs más perspektíva, minthogy ebben az állapotban maradva várom, hogy mikor rákosodik el a műtött mellem? Mert úgy tűnik, hogy a tudományuk itt megállt, ennyit tehettek (szúrás+masszázs).

Mit tehetek én magamtól? Esetleg másik orvost keressek?

Válaszukat nagyon várom és előre is köszönöm szépen.