Méhnyakrák előtti stádium

26 éves vagyok és múlt év augusztusban P3 lett a rákeredményem, novemberben megismételtük és nem változott, ami után a kolposzkópia és biopszia eredmény is igazolta, hogy rák előtti stádiumban vagyok.

Az orvosom azt mondta, hogy HPV okozhatta. A képek alapján fehér foltok vannak a méhnyakon. Az orvos annyit tanácsolt, hogy szedjek 1000 mg C vitamint naponta fél éven keresztül, azután menjek el egy újabb kontrollra. Egy másik orvos azt mondta, hogy ebben a stádiumban nem lehet vele mit kezdeni. A kérdésem annyi lenne, hogy létezik az, hogy egy kezdődő rákot nem lehet gyógyítani? Most várjam meg, amíg nagyobb lesz, vagy rosszabb? Ez rettentően hangzik.

Feltételezzük, hogy a „biopszia” a levelében azt jelenti, hogy a P3-as elváltozást eltávolították, amelynek a szövettanát biztos ismeri részletesen Ön és az orvosa is, mivel ez alapján lehet meghatározni a szükséges teendőket. Amennyiben a rákmegelőző állapot által érintett területet eltávolították a méhnyakból, az egyben azt is jelenti, hogy meggyógyult. De természetesen ismételt kontroll vizsgálatok szükségesek ennek ismételt igazolására, illetve egy esetlegesen jelentkező újabb citológiai eltérés időben történő felfedezésére.

Kapcsolódó cikkek:
Vírusból méhnyakrák: oltás kinek, hol, mennyiért?
Több rákbetegségért is vírusok a felelősek
Méhnyakrák
Méhnyakszűrés

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
HPV-tesztre várva
P3 és terhesség
P2-es vagy P3-as: kontroll fél év múlva
HPV vírus, méhszájkimetszés
Méhszájseb és HPV
HPV, méhszájseb, nem múló folyás
Fájdalmas HPV vizsgálat
Melanoma és HPV
P3 és HPV 19 évesen
P2-es nőgyógyászati szűrés
P4-es kismama
Méhszájseb, P4-es eredmény
Méhnyakszűrés, P4-es eredmény
Méhnyakszűrés eredmény: P3
Öröklődő méhnyakrák?
Örökölhető-e a HPV?
Hogyan tovább?
Méhnyakszűrés, nem múló méhszájseb

Top