Méhnyakrák II B stádium (jelige: Böbe, édesanyám)

Anyukám a méhnyakrák II B stádiumában van. Jelenleg belső sugarazáson vesz részt, majd külső sugárt kap és kemoterápiát fognak végezni rajta. Ezután megműtik. Milyen műtétet végeznek el rajta? Meg tudják-e még gyógyítani? Ha nem, meddig élhet még?

A műtét előtti kezelésre, tehát a hüvelyen belüli sugárkezelésre, majd a külső sugárforrásból az alhasra adott kezelésre, továbbá a kemoterápiára azért van szükség, hogy megpróbálják megkisebbíteni a daganatot. Ezt követően kerül sor a műtétre, amely során igyekeznek eltávolítani a méhnyakat és környékét beszűrő rosszindulatú daganatot.

Azt, hogy lehet-e olyan műtétet végezni, amely a daganat teljes eltávolítását eredményezi, csak a has felnyitása után lehet értékelni. Általában ilyen stádiumban méheltávolításra kerül sor. A IIb stádiumú daganat a méhnyak melletti kötőszövetet, az úgynevezett parametriumot is beszűri, illetve beszűrheti a hüvely felső harmadát, így ezek eltávolítására is szükség lehet. A műtét során az is kiderülhet, hogy a jelenleg ismerhető adatok alapján a most felállított stádiumbeosztás nem pontos, például hogy kiterjedtebb a daganat, mint ahogy az eddig elvégzett vizsgálatok alapján azt az orvosok gondolják.

Tehát összességében az, hogy a folyamat gyógyítható-e, a fent említett tényezőktől, s elsősorban a daganat műtéti eltávolíthatóságától függ, amire csak az operáció adhat választ.

Folyamatos információk és tapasztalatcsere lehetősége a Rákgyógyítás Facebook közösségi oldalán.

Kapcsolódó cikkek:
Méhnyakrák
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Több rákbetegségért is vírusok a felelősek
Méhnyakrák: hogyan pusztít a HPV? (video)
Méhnyakrák: a vírusok és a stressz kapcsolata
Vírusból méhnyakrák: oltás kinek, hol, mennyiért?

Méhnyakszűrés
Nőket veszélyeztető rákok
Védőoltás a méhnyakrák ellen

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Méhnyakrák utolsó stádiuma 23 évesen?
Méhnyakrák gyógyítása 4-es stádiumban?
Méhnyakrák II vagy IV stádium
Méhnyakrák: sugárkezelés utáni hasmenés
Méhnyakrák III. stádium
Méhnyakrák II B stádium
Méhnyakrák III B stádium
LSIL CIN1 rákszűrés-eredmény
Nem magyarázzák el a citológiai leletet!
P3 után: mért nem tudják gyógyítani a fertőzésem?
P4 citológia, szabálytalan vérzések
P4, HPV 31, HPV 6, rákmegelőző állapot
Rákszűrés, citológia, P3-as eredmény
Öröklődő méhnyakrák?
Hogyan tovább?
Méhnyakrák és szexualitás 2.
In situ méhnyakrák

Top