Mellhártyafolyadék mellrákban? (jelige: bdonna)

Ezt írták válaszul valakinek: „előfordul, hogy a betegség megtámadja a mellhártyát, kölesnyi-rizsszemnyi daganatos felrakódások keletkeznek a mellhártya lemezeken és folyadék termelődik. A termelődött folyadék rontja a légzést, mert összenyomja a tüdőt, ennek csökkentésére mellkascsapolás válhat szükségessé, akár rendszeresen is.”

Mellrák esetén is normális ez a jelenség?
Akkor a mellhártyán is daganat keletkezett?
Mikor szűnhet ez meg?

Mellrák esetén is előfordulhat, hogy áttétek jelentkeznek a mellhártyán. Gyakran ez azon az oldalon (jobb vagy bal oldalon) kezdődik, amely oldali az elsődleges emlőrákos folyamat, de kialakulhat a másik oldalon is. A mellhártyai áttétek klinikailag észlelhető jele általában a fokozott folyadéktermelés, amely a mellhártya két lemeze között, azaz a tüdőhöz tapadó lemez és a csontos mellkasfalra (bordák, izmok stb.) belülről tapadó mellkasfali lemez között alakul ki. Amennyiben a folyadék túlságosan felszaporodik, összenyomhatja a puha tüdőt, csökken a légcseréhez megfelelő tüdőterület, s ezért a beteg nehézlégzésről panaszkodhat, eleinte csak terheléskor (pl. lépcsőzés, séta), majd akár nyugalomban is.

Mellkasi folyadékgyülemet más betegségek is okozhatnak (tüdőgyulladás, mellhártyagyulladás, szívelégtelenség…), ezért, ha bizonytalan a folyadék eredete, a folyadékból mintát vesznek, és lecentrifugálva a leülepedett sejteket, mikroszkóp alatt vizsgálják, tehát úgynevezett citológiai vizsgálat történik.

A folyadék mennyiségét csökkenteni lehet, ha a beteg vízhajtókat kap, illetve amennyiben nagy mennyiségű, ezt a folyadékot akár ismételten is le lehet csapolni, hogy javuljon a beteg légzése. Ez a kétféle módszer tüneti kezelést jelent, amelynek a célja a beteg légzésének javítása. A mellhártyai áttétekre is hathat ugyanakkor az elkezdett onkológiai kezelés (például kemoterápia), mert ott is képes pusztítani a daganatos sejteket, ezért az onkológiai kezelést oki terápiának tekintjük ilyen esetben.

Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák
Nem minden nő választja az emlőmegtartó műtétet
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Félelem emlőrák áttétjétől, bélpanaszok
Kiújult mellrák, sorstársak

Kiújult, áttétes mellrák

Csontáttétes mellrák 60 évesen

Emlőrák, fájdalmas csontáttétek
Csontáttétes mellrák
Csontáttétes emlőrák: mi szabad?
Mellrák kiújulása 17 év után
Kiújult mellrák és Herceptin
Mellrák: kórszövettani diagnózis
Mellrák bizonytalanságai
Mellrák: in situ ductalis carcinoma
Fájdalom a műtött mellben
Megvastagodott műtött mell
Emlőrák: csomó a műtéti hegnél
Mellrák: vizsgálatok műtét után
Áttét nélküli mellműtét
Mellműtét után 9 hónappal
Mellműtét utáni CEA értékek
Aggasztó laborleletek mellrákműtét után
Tumor vizsgálati értékei
Mellrák: áttét esélyei
Mellrák, magas trombocitaszám
Fehérvérsejtszám-csökkenés
Emlőrák: kemo vagy nem kemo?
Emlőrák terápiája
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról
Emlőrák műtét után
Mellrák: van más mód?

Top