Mellrák, csontáttét gyanú (jelige: Levendula)

37 éves nő vagyok. Idén tavasszal levették a bal mellemet, plusz a nyirokcsomókat. Mindezt megelőzően kemoterápiás kezelésben részesültem, mert a daganat méreténél fogva nem volt operálható. Akkor mastitis carcinomát véleményeztek mammográfia alapján. A bőrön semmilyen gyulladás vagy pirosodás nem volt. Mikor végül eltávolították az emlőt, a szövettan többgócú ductalis carcinomát állapított meg. 3 góc: 8,3 és 1 mm-esek. 6 nyirokcsomót vettek ki, mind negatív, a daganatok körül érinvázió sem volt látható. T1N0, 1c volt a diagnózis (2 db DCIS-t is találtak: másfél cm-eseket.)

Még a kemoterápiákat megelőzően készült csontizotóp vizsgálat, bal vállon ossealis áttétet gyanított, mely miatt fél éven keresztül végig a kemók mellett Zometa-kezelést kaptam. A kemók leteltével PET CT-n vettem részt, amely ebben a tekintetben is negatív eredményt adott, plusz előtte a megismételt csontizotóp is inkább ízületi gyulladást véleményezett. Mindezek alapján február óta nem kapok Zometát. Viszont mivel 40 százalékban hormonérzékeny daganatom volt, havonta kapom a Zoladex-et, és szedek napi 20 mg Zitazoniumot. A műtét után kaptam még 25 sugarat.

Legutóbb a kezelőorvosom azt mondta, fél év múlva csináltatunk egy mammográfiát (tapintásos vizsgálatot csinált), 1-2 év múlva meg egy új mellet. Se CT-re, sem sehova nem küldött.

Kérdéseim:
– Miért csak 6 nyirokcsomót vettek ki, más betegek 12-13-ról beszéltek?
– A mastitis carcinóma ugyanaz mint a többgócú ductalis carcinóma?
– Július végén, amikor a jobb vállam fájlaltam, röntgenre küldött a kezelőorvosom, ahol nyálkatömlő gyulladást állapítottak meg. Ez azóta rendbe jött, de akkor fájt. A röntgen beutalómra az orvosom azt írta, hogy a csontok másodlagos rosszindulatú daganata. Ha ez így van, akkor miért állította le fél évvel ezelőtt a Zometa-kezelést, és miért ír ilyet mikor negatív leleteim vannak (pont azért állította le)? Akkor most ő sem tudja, mi az igazság? Bevallom ez eléggé nyugtalanító, hogy talán mégis csontáttétem van, mégse kezelnek fél éve.
– Ha valakinek kezeletlen csontáttéte van, gondolom fél év alatt már tünetek jelentkeztek volna. Mik ezek?

Feltételezzük, hogy Önnél mastitis carcinomatosa-t véleményeztek: erről akkor beszélnek általában, ha az emlő bőre úgy néz ki mintha piros, gyulladt lenne, de ennek hátterében nem gyulladás, hanem az emlő bőrében terjedő rákos sejtek okozta elváltozás áll. Ilyenkor daganatgátló kezelést indítanak, s ha megfelelően reagál a folyamat, akkor tudják elvégzeni a műtétet. A többgócú ductalis carcinoma (duktális karcinoma) az emlőn belül lévő daganatos gócokra utal, amelyek az emlőmirigyektől elvezető csövecskékből (ductusokból) alakulnak ki. A két fogalom tehát nem ugyanazt az elváltozást fedi.

A T1 azt jelenti, hogy 2 cm alatti a daganat, az N0 azt jelenti, hogy nem találtak daganatos nyirokcsomót a szövettani vizsgálat során. A DCIS a ductalis carcinoma in situ kifejezés rövidítése, ami olyan daganatos sejtekre utal, amelyek nem terjednek invazívan, vagyis nem szűrik be a környezetüket.

Lehet, hogy azért került sor 6 nyirokcsomó kivételére, mert a műtétnél esetleg csináltak egy bizonyos festést, amely megmutatja az őrszem (sentinel) nyirokcsomókat, s csak ezeket távolították el. Vagyis azokat a nyirokcsomókat, ahova a daganatos góctól a nyirokutak vezetnek. Az is lehet, hogy nem találtak sok nyirokcsomót a hónaljban, ezért került 6 csomó eltávolításra – minderről részleteiben részben a zárójelentésből, részben a műtétet végző sebésztől tájékozódhat.

Az ismételt csontizotóp, a kontroll röntgen, illetve a PET CT vizsgálat, valamint az eltelt idő alapján nagy a valószínűsége, hogy nem volt (nincs) csontáttéte. A röntgenbeutalókon általában van az alapbetegség diagnózisának hely, továbbá egy olyan diagnózisnak, ahol a beutaló orvos feltüntetheti, hogy mire gyanakszik, mi miatt kéri a vizsgálatot. Az Ön esetében a csontáttétek kizárására (esetleg felfedezésére) végezték el a röntgen vizsgálatot, ezért állhatott ez a kifejezés a lapon. Az induláskor észlelt lelet és a csontfájdalomra utaló panaszok miatt a szokásosnál szorosabban ellenőrzik (és várhatóan fogják is ellenőrizni) a csontrendszerének az állapotát. Jól gondolja: akinek kezeletlen csontáttétei vannak, annál fél év alatt már általában jelentkeznek tünetek, illetve a kontroll vizsgálatokon ábrázolódik olyan elváltozás (felritkulás, fokozott meszesedés, csigolya összeroppanás, más csontok törése), ami alapján ki lehet mondani ezt a diagnózist.

Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák
Csontáttétek a daganatos betegségben
Csontfájdalmak sajátos kezelése
Részletes információk a fájdalomcsillapításról
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Sugárterápia a tumorok ellen
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Csontáttét és izotópos fájdalomcsillapítás
Nagy csontfájdalom
Áttétes mellrák gyógyszere
HER2 mellrák esélyei
Mellrák: kemón élni, nem remélni?
Újrakezdeni a hormonkezelést?
Emlőrák: kemo vagy nem kemo?
Emlőrák terápiája
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról
Emlőrák műtét után
Mellrák: van más mód?

Top