Mellrák és nyiroködéma (jelige: Eső után köpönyeg)

Mellműtéten estem át rosszindulatú daganat miatt, s azóta limfödémával küszködöm, aminek egyre keresem az okát. Utólag tudtam meg, hogy a műtét előtt szoktak ún. „berajzolást” végezni, ami nálam nem volt. Viszont kivettek 10 db nyirokcsomót, amelyek közül mind a 10 negatív volt. A sorstársaimnak, akikkel utólag erről beszéltem, először csak egy nyirokcsomót vettek ki, s ha az negatív volt, a többit nem bántották. Nekik a hónaljukon is van egy vágás és a mellükön is egy, nekem csak a mellemen van egy, vagyis azon keresztül vették ki a 10 db nyirokcsomót.

Most már viselem a következményeket, s nem szeretnék senkit utólag sem megbántani, de nem hagy nyugodni a gondolat, hogy miért nem szabályosan jártak el esetemben, amivel talán megkíméltek volna a nyiroködémától, ami most már állandóan kísér.

A műtéti technika kiválasztásában többféle szempont érvényesül, így abban is, hogy csak egy nyirokcsomót vizsgálnak-e a műtét során vagy a hónalji nyirokcsomók alaposabb eltávolítására törekednek. Mindez függ az elsődleges (az emlőben lévő) daganat méretétől, valamint attól is, hogy egygócú vagy többgócú daganatról van-e szó.

A nyiroködéma nemcsak a műtéttel függhet össze, szerepet játszhat benne például a sugárkezelés is. Egyénenként más és más a betegek hajlama erre a kellemetlen elváltozásra. (Bizonyos esetben a daganatos-áttétes hónalji nyirokcsomók fokozatos megnagyobbodása is okozhat nyirokpangást.)
 
A felső végtagon jelentkező posztoperatív (műtét utáni) limfödéma kezelésében limfoterapeuta (lymphotherapeuta) is segítséget nyújthat: az ekkor alkalmazott beavatkozásokkal csökkenteni lehet a nyirok-elvezetési zavart. Az Önt ellenőrző-kezelő onkológiai centrumban tájékozódhat arról, hogy hol érhető el ez a lehetőség az Ön számára.
 
Kapcsolódó cikkek:

Emlőrák
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Emlőszűrés és a mellek önvizsgálata
A HER2-pozitív emlőrák és célzott kezelése
Betegklubot szerveznek az emlőrákos nőknek

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Hosszútávú mellékhatások
Emlőrák terápiája
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról
Emlőrák műtét után
Mellrák: van más mód?

Top