Nem kissejtes tüdőrák (jelige: tibikém)

Ma kaptuk kézhez a kórszövettani dg.-t mely a következő: a sejtkép alapján nem kissejtes, epithelialis daganat valószínűsíthető. dg: Carc. planocellulare non-keratoides. M80723, C340 (Férjemről van szó, én 29 évig dolgoztam az egészségügyben, de sajnos időnként túl sokat, vagy túl keveset tudok.)

1 hónappal ezelőtt kezdődött a szokásos kálvária mellkas átvilágítás, 1 hetes antibiotikum kúra, mantoux próba, mellkas CT, mely már leírta a jobb oldali hörgőben levő kb. 3 cm-es daganatot, ill. 4 db kb. 1 cm-eseket, valamint a mellékvese megnagyobbodása metasztázisra utal? BRSC. makroszkóposan már közölte a dr. úr, hogy biztos rosszindulatú daganat. Kb. 3,5 hete szedi férjem a Vitacell cseppet, ill. kenem a tumornak megfelelő helyen a hátát és a mellkasát, emellett 2×35 csepp Béres cseppet is kap, de ezt már kb. 3 hónapja. 18-án kezdik a kemót, mely a következő: 200 mg Platidiam-2.

Tudom, hogy kemó alatt Vitacell nem adható, de a Culevt igen, melyet igyekszem beszerezni még a héten. A férjem egyébként kijelentette, hogy az ésszerűség határain belül küzd, meg akar és meg is fog gyógyulni. (Bár így lenne.) Én már a BRSC.-t sem engedtem volna magamon megcsinálni. Kérem segítsenek, mik az esélyei? Én mit tudok tenni?

Köszönettel egy elkeseredett, darabjaira hullott feleség, aki imádja a férjét.

Leveléből az derül ki, hogy a tüdőben valószínűleg az elsődleges tüdőrák mellett már annak kicsiny áttétei is jelen vannak. A mellékvesében lévő folyamat lehet jóindulatú adenoma (amely elég gyakori melléklelet), de lehet áttét is, mert sajnos a tüdőrák gyakran ad áttétet a mellékvesébe. A mellékvesegóc jellege ugyanakkor nem befolyásolja azt a tényt, hogy a több góc jelenléte miatt kemoterápiás kezeléstől várható jelenleg leginkább eredmény.

Feltételezzük, hogy a BRSC-nél a bronchoszkópiára (bronchoscopia) gondol. Erre a vizsgálatra nagy valószínűséggel azért volt szükség, hogy igazolni lehessen, valóban rosszindulatú folyamatról van szó, illetve hogy ezen belül meg lehessen határozni a daganat szövettani altípusát. Erre azért volt szükség, mert ez befolyásolja azt, hogy milyen gyógyszerekkel (kemoterápiás készítményekkel), illetve az onkológusok döntése alapján milyen célzott kezeléssel (target terápiával) érdemes kezelni a férjét.

Az Ön által felsorolt, kereskedelmi forgalomban kapható készítményekkel kapcsolatban nem áll rendelkezésre olyan, nagy betegcsoporton kiértékelt tudományos adat, amely alapján meg lehetne mondani, hogy melyiket lehet biztonságosan együtt alkalmazni a klasszikus onkológiai kezelésekkel, illetve azoktól egy konkrét beteg esetében milyen változás várható. Ez az oka annak, hogy ezekről a készítményekről egyetlen alkalommal sem foglalunk állást.

Az esélyeket jelentősen befolyásolja, hogy mennyire reagál a betegség a daganatgátló gyógyszeres kezelésre. Ezen múlik, hogy az alkalmazott készítmények hatására  milyen mértékben és mennyi ideig fejlődnek vissza a daganatos gócok, hiszen amíg ezek nem növekednek (nem következik be progresszió), addig a betegnek kevés a panasza, kevés a daganattal összefüggő tünet, és így elfogadható maradhat az életminősége.

Kapcsolódó cikkek:
Tüdőrák
Egyes tüdődaganatokban is hatásos az érgátlás
Négy ráktípusban vethető be az érgátló terápia
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Tüdőrák: mozgás és étrend
Tüdőrák: hihetetlen gyors leépülés?
Kissejtes tüdőrák külső jelek nélkül?
Tüdővel kapcsolatos elváltozás
Tüdődaganat tünet nélkül
Tüdőrák: hogyan tovább?
Nem kaphatok kezelést?
Tüdőrák: áttét a szívburkon
Tüdőrák, agyi áttét
Áttétes tüdőrák: romló koncentráció
Tüdőrák és magatartászavar
Dohányzás, kissejtes tüdőrák
Hirtelen áttétes tüdőrák?
Tüdőműtét és kemoterápia
Reménytelen tüdőrák?
Tüdőrák mint derült égből a villámcsapás
Gyorsan kifejlődő tüdőáttét?
Kissejtes tüdőrák 2.
Kissejtes tüdőrák
Halálos cigaretta

Top