Nyelvgyökrák, nyílt seb

Nyelgyök-tumoros és nyaki nyirokrendszer-áttétes beteg esetében megtörtént a sugárkezelés és a kemoterápia. Összehúzódott a nyakon látható „daganat”. Majd kb. fél évvel a kezelések után növésnek indult, s most akkora, hogy a belső nyomás hatására áttörte a nyaki bőrfelszínt.

Mit lehet tenni az így kialakult és minden bizonnyal tovább növekvő nyílt seb esetén?

A sugárkezelés és a kemoterápia hatására a daganat megkisebbedett, azonban a kezelések elhagyása után sajnos gyakori, hogy a tumor ismét növekedésnek indul, s előfordulhat, hogy kitör a bőr irányába, vagyis beszűri, elroncsolja az ép bőrfelülelet.

Egy esetleges ismételt kemoterápia esélyt adhat a daganat újabb, átmeneti visszahúzódására. A jelenleg fennálló daganatos fekélyt lehet fertőtleníteni, helyileg kezelni. A lehetséges helyi kezelések fajtájában a beteget ellátó sebésztől, sugárterapeutától, onkológustól, akik látják is ezt a folyamatot, pontosabb tájékoztatást kaphatnak.

A beteg esetleges kísérőbetegségei (súlyosabb szív és érbetegség, tüdőbetegségek, stb.) relatív ellenjavallatát képezhetik a műtétnek. Van olyan eset is, amikor a fejnyaksebészek azért nem javasolják a műtét elvégzését, mert a műtéttől nem várható a daganat teljes eltávolíthatósága, s a sugárkezeléstől és a kemoterápiától több várható, segítségükkel a betegség (többnyire átmenetileg) inkább visszaszorítható.

Kapcsolódó cikkek:
Garat- és gégerákok
Szájüregi daganatok
A light cigi is erős méreg

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Műtéti lehetőség nyelvgyök-tumor esetében
Nyelvgyökrák szesszel, cigivel
Nyelvgyökrák után nyáltermelődés
Nyelvgyökrák végstádium
Előrehaladott nyelvgyökrák
Fekélyes nyelv fájdalma
Nyelvgyökrák
Kezelések és alkohol

Top