Őszinteség a haldokló beteggel: búcsúzás lehetőség

Egyetlen rövid kérdésem lenne. Édesapám áttétes rákos, gyakorlatilag haldoklik, még elég sok tiszta időszaka van, de sem az orvosok, sem édesanyám nem közölte vele, hogy alig van már ideje. Napok, néhány hét maradt hátra.

Velem, a lányával jó volt mindig a kapcsolata és valamiért nem szeretném, ha úgy menne el, hogy nem búcsúzott el tőlem, az unokáitól. Úgy gondolom, az emberi méltósághoz hozzá tartozik, hogy erről beszélünk a szerettünkkel. Sajnos ebben ellentétes a véleményünk édesanyámmal.

Nem döntőbírói állásfoglalást szeretnék, csak a tanácstalanságomra keresek választ: lehet-e a hozzátartozó őszinte, elmondhatom-e és hogyan az édesapámnak, hogy nem fog meggyógyulni és kevés ideje van hátra?

Nehéz kérdés, amit feltesz, mert minden család, minden mikroközösség más és más. És a beteg is akár pár óránként más hangulatba kerülhet, más elvárásai lehetnek a családjával szemben. És mások lehetnek az elvárásai az egyes családtagok felé is. Lehet, hogy édesanyjával, akivel évtizedeket együtt éltek és félszavakból vagy szavak nélkül is értik egymást, nem hiányzik, hogy fekete-fehéren kimondjanak dolgokat.

Az is lehet persze, hogy az a “játszma” zajlik, amikor a hozzátartozó és a halálos beteg is tudja, hogy végesek a napjai, csak “egymásra tekintettel” nem beszélnek erről, hallgatásba, elterelésbe burkolóznak, s ezzel kimondatlanul maradnak fontos dolgok. (Bár ezzel minden ember, minden beteg nehezen szembesül, és legtöbbször hosszabb időt hisz a maga számára, mint amit pl. egy orvos reálisnak lát, s mindig bízik benne, hogy lesznek még kicsit jobb napok vagy órák.) De régen is volt búcsúzás, sok haldoklónál volt és van utolsó kenet. (Igaz ma már nem használják ezt a kifejezést az egyházban sem, helyette “betegek szentsége” a megnevezés, mert az akár többször is felvehető az élet során, nem egyértelműen a halált jelzi, hanem a kritikus időszakban ad lelki megerősítést a vallásos embereknek. Azért is változott a megnevezés, hogy ne féljenek kérni azt a hozzátartozók, hiszen a lelkésszel való beszélgetés sokszor megnyugtató a beteg számára.)

Nem derül ki leveléből, milyen gyakran találkozik most az édesapjával ebben az utolsó időszakban vagy milyen messze laknak tőle az unokákkal. Ha mindennapos vagy gyakori a kapcsolat, akkor négyszemközti beszélgetésben próbálhat tapogatózni, hogy édesapja mit szeretne tudni, tenni. Az is lehet, hogy amit az édesanyjának nem mond ki az édesapja, mert nem akarja terhelni érzelmileg, hiszen látja, hogy egyébként is terhelődik a mindennapok szervezéseiben, a betegellátásban, azt Önnek könnyebben elmondja, megfogalmazza. Lehet, hogy nem, ezt nem lehet megjósolni, ez az Önök közötti kommunikációban derülhet ki.

Nem derül ki számunkra leveléből az sem, hogy az unokák milyen gyakori vendégek a nagyszülőknél. Ha természetesebb, gyakoribb a kapcsolat, akkor nem biztos, hogy édesapja meglepődik, ha megérkezik a gyerekekkel. Lehet, hogy csak Ön tudja, hogy most látják egymást talán utoljára, lehet, hogy édesapjának is lesz ebben a helyzetben egy olyan félmondata vagy akár több mondata, ami rávilágít, hogy ő is érzi ezt. Mi családi ügyekben nem foglalhatunk állást, ugyanakkor amire rákérdez, soha többet nem lesz pótolható.

Kapcsolódó cikkek:
Ahogyan az életre, a búcsúra is készülni kell
Hospice: őrizni igyekeznek az emberi méltóságot
Haldokló gyerekeket szolgálnak
A magányos haldoklás ellen küzdenek
Végstádium: a hospice az elhagyatottság ellen küzd
Betegek végstádiumban: út a hospice segítésig
Végstádium és vallásosság orvosi szemszögből
Hospice és fájdalomcsillapítás: legyen élet a halál előtt!
Ki miben hisz? Mi értelme a betegségnek?

Mennyit ér egy élet? És mennyit tudunk adni érte?
Hospice: segítség végstádiumban
Nagy Bandó András: “Minden nap ajándék”
Hatékony fájdalomcsillapításra és tüneti kezelésre van szükség!
Fájdalomcsillapítás: opioidokkal a fájdalmak ellen
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Fájdalomcsillapítás: fontos az orvosi konzultáció
Fájdalomcsillapítás
Rák: miért kell, hogy fájjon?

Kapcsolódó kérdések és válaszok a témában:
Áttét: elmondjuk, hogy haldoklik?
Meg kell mondani a bajt?

Top