23 éves, 2 gyermekes édesanya vagyok. Tavaly P3, majd P4-es eredményeim után konizációt végeztek rajtam. A szövettani leletemen ez áll: „Carcinoma in situ mirigybetöréssel. Kezdődő stroma invasio jelei. A kimetszés egyik szélén atypusos hám van, másik szélén koilocytás hám húzódik, a cervix resectios síkban daganatszövet nincsen. T1a1(I.a). II.Proliferatios stadium.”
Ebből az orvosom annyit mondott el, hogy rák, de sikerült teljes egészében eltávolítani. Ezekről a rövidítésekről fogalmam sincs, hogy mit jelent. (Ha lehetséges, lefordítaná ezt az orvosi meghatározást egy laikus számára?) Ezt követően megvolt a két negatív rákszűrés. Közben teherbe estem, de elveszítettem a babát. Utána kialakult egy 5×4 cm-es petefészek cisztám, ami ugyan elmúlt, de azóta sem normalizálódott a mensesem (ennek 3 hónapja). 2-3 napig tart, és nem is igazán vér (az csak egy pár csepp van), hanem barna, sűrű valami. Ez mit takarhat? Nincs peteérésem? Nagyon szeretnénk babát, de ez így nem jön össze? Ön szerint mi baj lehet?
A korábbi konizáció egy nagyon korai méhnyakrákot jelzett a szövettan szerint („T1a” a kicsiny daganatméretre utaló jelölés), ami valószínűleg jelenleg rendben van, emellett szól a kétszeres negatív citológiai eredmény is. Ugyanakkor nagyon lényeges a rendszeres ellenőrzés a továbbiakban is.
A vérzési rendellenességek hátterében nagy valószínűséggel hormonális eltérés lehet, ezt nőgyógyász endokrinológussal lehet konzultálni. Amennyiben terveik ellenére nem esik teherbe, akkor asszisztált reprodukciós osztályon (lombik baba) lehet jelentkezni kivizsgálásra, illetve szükség esetén kezelésre a siker érdekében.
Kapcsolódó cikkek:
Méhnyakszűrés
Nőket veszélyeztető rákok
Védőoltás a méhnyakrák ellen
Vírusból méhnyakrák: oltás kinek, hol, mennyiért?
Méhnyakrák: hogyan pusztít a HPV? (video)
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
P3, HPV, hüvelyfájdalom, sűrű fehér folyás
Ismételt P3 terhesen
Rákszűrés kismamaként
P3-as kismama
P3 és terhesség
P4-es kismama
Méhszájseb, P4-es eredmény
Méhnyakszűrés, P4-es eredmény
Nőgyógyászati félelmek
P3 és HPV 19 évesen
Öröklődő méhnyakrák?
Hogyan tovább?
Méhnyakrák és szexualitás 2.
Gyötrődő kismama
Méhnyakszűrés, P3, idegkimerülés
Méhnyakszűrés, nem múló méhszájseb
Méhnyakrák: hüvelyszárasság a műtét után
Méhnyakszűrés eredmény: P3
Aggodalom a HPV miatt
Örökölhető-e a HPV?