A pajzsmirigyrákkal kapcsolatban szeretnék kérdezni. A nagynénémnek egy csúnya, pajzsmirigyből származó csökevény nőtt az „ádámcsutka” helyén, és mikor kivették, a szövettani eredmény rosszindulatú daganatot diagnosztizált.
Kivették a pajzsmirigyét, és most várunk annak szövettanára. Izotóp kezelésre küldik az eredménytől függően. A tüdejében és vérében nem találtak rákos sejteket, így az eddigi orvosi nyilatkozatok alapján, nem feltétlen vezet halálhoz a rákja.
Ezért azt szeretném tudni, milyen életmód-változtatást kell véghezvinnie, hogy a legkevesebb esélye legyen az áttétképződésnek, vagy egyéb mellékbetegség kialakulásának? Nem fogyaszt alkoholt, és keveset dohányzott (már leszokott).
A pajzsmirigydaganatok (néhány agresszív szövettani altípustól eltekintve) általában jó életkilátással bírnak, akár évtizedeket is megélhet a beteg megfelelő kezeléssel, szükség esetén az onkológus által rendelt pajzsmirigy-hormonpótló kezeléssel.
Az életmódváltoztatás szempontjából fontos, hogy nagynénje leszokott a dohányzásról. Semmiképp se nyúljon ismét cigaretta után, mert ezzel sokféle betegség kialakulását késleltetheti, nemcsak a daganatos betegségekét, hanem – az ő valószínűsíthető életkorában – a gyakran előforduló szívbetegségekét, tüdőbetegségekét is.
Tekintettel a feltételezhetően jó életkilátásokra, azok az életmód-változások javasolhatók, amelyek minden más, nem daganatos embernek is: elegendő mozgás, az optimális testsúly elérése és megtartása, egészséges táplálkozás, megfelelő szűrővizsgálatok időszakos elvégzése. Nagynénje esetében a betegség követésének részét képezik a rendszeres onkológiai kontrollvizsgálatok is.