Petefészekrák, abagovomab vakcina

Egy internetes oldalon található petefészekrákról szóló cikkben említik az abagovomab vakcinát: „A jelenleg klinikai fejlesztés alatt álló abagovomab vakcinát alkalmazva az immunrendszer képessé válik arra, hogy felismerje és megtámadja azokat a daganatsejteket, amelyek felszínén a petefészekrákra jellemző CA 125 fehérje megjelenik. Így reménykedhetünk, hogy az immunrendszer meg fog birkózni a maradék daganatsejtekkel, és ezáltal kivédi a betegség kiújulását.”

Kérdésem az lenne, hogy általában mennyi időt vesz igénybe, amíg a klinikai fejlesztéstől eljut egy szer az alkalmazhatóságig? S van-e már előrelépés az említett vakcinával kapcsolatban?

A gyógyszergyárak egy-egy új molekulát szabadalmi védettség alá helyeznek, majd ekkor indulnak el a laboratóriumi kísérletek az anyaggal. Sejttenyészeteken, szövetkultúrákon igyekeznek meghatározni azt, hogy egy adott vegyületet milyen irányba fejlesszenek tovább, például hat-e az erekre, vagy inkább az idegrendszerre stb. Ezt követően jönnek az állatkísérletek, amikor meghatározott állatcsoportokon, köztük emlősökön (egér, patkány, majom, sertés, kutya) is tanulmányozzák a készítmény hatásait. Amennyiben ezek a vizsgálatok ígéretesek, akkor jöhet az úgynevezett humán kipróbálás, amikor embereknél alkalmazzák az új készítményt. Minderről, s a humán gyógyszerfejlesztés (a klinikai vizsgálatok) fázisairól részletesebben olvashat honlapunk korábbi cikkeiben is, amelyek linkjeit levelünk alján találja.

Általánosságban elmondható, hogy több ezer bejegyzett vegyületből csak néhány kerül be a humán vizsgálatokba, s ezek közül sem lesz mindegyikből gyógyszer. A szabadalmi védettség bejegyzésétől a vegyület gyógyszerként történő törzskönyvezéséig 12-14 év telik el – épp ezért nem rendszeresítettük a www.rakgyogyitas.hu oldalon, hogy a gyógyszerkísérletek kezdeti fázisairól hírt adjunk, hiszen ezek a híradások a ma rákbetegei számára az esetek jelentős részében nem relevánsak.

Az Ön által kérdezett hatóanyaggal jelenleg zajlanak a klinikai vizsgálatok. A világ több országában, többek között hazánkban is vannak olyan vizsgálóhelyek, ahol zajlott, illetve zajlik ilyen klinikai gyógyszervizsgálat. Ez egy vakcina, vagyis oltóanyag, egy nagy klinikai vizsgálat zajlik világszerte, amelybe a betegbeválasztás lezárult, tehát nem lehet már belépni a vizsgálatba. Most a betegek követése történik.

A vizsgálatnak az a célja, hogy értékelje az oltás előnyeit bizonyos szövettani típusba tartozó petefészekrákos betegeknél. A betegek követése még több évig zajlik. A vizsgálatban statisztikailag értékelik, hogyan alakul a betegeknél a remisszió (a betegség visszahúzódásának) időtartama, illetve hogyan nyújtja meg ez a fajta kezelés a betegek túlélését. Az ezzel kapcsolatos tudományos adatok publikálásáig még eltelik pár év, s ha az adatok meggyőzőek lesznek, akkor kezdődhet el a készítmény törzskönyvezési folyamata az európai, illetve az amerikai gyógyszerhatóságoknál, majd lehet belőle – optimális esetben – gyógyszer.

Kapcsolódó cikkek:
Petefészekrák
Rákkutatás a betegek részvételével
Gyógyszerfejlesztés: küzdelem az idővel
Megéri meggyógyítani a rákbetegeket
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Nemzetközi összefogás a rákkutatásért
Kinek jusson korszerű gyógyszer?
Mi lesz az eredeti onkológiai gyógyszerekkel?

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Petefészekrák célzott kezelés
Ovarium carcinoma, hőterápia
Végzetes petefészekrák
Petefészekrák terápiája
Petefészekrák drága gyógyszere – 3.
Áttételes petefészekrák
Petefészekrák, bizonytalanságok
Műtét után kell-e rákszűrés?
Petefészekműtét, egészségmegőrzés
Nőgyógyászati műtét
Petefészekrák kezelése
Abbahagyni a kemoterápiát?
Petefészekrák és immunterápia
Áttétes petefészekrák
Petefészekrák és hasvízkór
Petefészekrák, harmadik műtét
Palliatív esély

Top