Petefészekrák (jelige: Nem tudom mit tegyek)

1995-ben műtöttek petefészek jobboldali daganatra, amikor eltávolították mindkét petefészkemet és a méhemet. Panaszom 9 év alatt nem volt, azonban a csepreszen kialakult 2004-ben öklömnyi daganat tokba zárva, amit szintén eltávolítottak. Utána Taxol-al kezelést kaptam. Azóta is rendszeresen járok kontrollra (kéthavonta), panaszom nincs, emésztésem rendben, azonban a tumormarkerem emelkedése miatt újabb kezelést kellett kapnom 2006-ban, ismét Taxolt kaptam. Ismét emelkedett a tumormarkerem és 2009. 8. hóban kaptam az utolsó Hicamptin kezelést, 12-t. Akkor 165,998-ról ment le 49,05-re a tumormarkerem.

Nagyon megviselnek a mellékhatások, az évek során kb. 5-7-szer voltam CT-n, MR-en 4-szer voltam, most volt csontszintigráfia vizsgálatom, soha semmi daganatra utaló elváltozást nem találtak. Most azonban újra emelkedik a tumormarkerem, jelenleg 260. Az MR-en 2009. 04. 18-án voltam utoljára, ahol az eddigiektől eltérően a következőt állapították meg: az ábrázolódott alsó lumbális szakszona csigolyatesteken ventralisan durva oszteophyta felrakódások vannak, a 4. és 5. porckorong lelapult jelintenzitásain homogenen csökkent, rajtuk körkörös elődomborulás figyelhető meg. Az ízületeim valóban fájnak, de ezenkívül jól vagyok, más panaszom nincs. 2009. 12. hóban voltam CT-n, 2009-ben 2-szer MR-en és semmi daganatra utalót megállapítani nem tudtak. Csupán tumormarker emelkedésre kezeltek.

A sok kezelés igen nagy megpróbáltatás nekem és a családomnak. Igazából nem tudom mire kapom a kezeléseket és kell-e egyáltalán. A sok mellékhatás miatt már úgy érzem, nem tudnék még egyet elviselni. Várom a fentiekre az Önök válaszát és véleményét.

A petefészekrákokra jellemző, hogy az esetleg képalkotó vizsgálaton látható, jól körülírt daganat(ok) mellett a csepleszen, vagyis a hashártyán is ott a daganat, lap szerint kúszva a hashártya felszínen. A szervezetben így jelen lévő daganat elképzelhető, hogy nem ábrázolódik a CT és MR vizsgálatok során (PET vizsgálat során esetleg láthatóvá válhat).

Ahogyan levelében is írta, 2004-ben öklömnyi daganat miatt operálták, s kiderült, hogy ez a csepleszen van. Az akkori zárójelentés vagy műtéti leírás, illetve szövettani vizsgálat még részletesebb értékelését adhatta annak, hogy az öklömnyi rákos gócon kívül még hol találtak daganatot a hasüregében. Tehát valószínűleg nem lehet azt mondani, hogy csak a tumormarker emelkedésére kapta a kezelést, sokkal inkább az lehet a helyzet, hogy a korábbi műtéti helyzetet, daganatos kiterjedtséget ismerő orvosok számára a tumormarker emelkedése azt jelezte, hogy megint intenzívebb növekedésnek indult a daganatos betegség, s a váltott típusú kemoterápiás kezelésekkel ezt igyekeztek – levele alapján sok évig sikerrel – visszaszorítani.

A betegségével kapcsolatos részleteket kezelőorvosával beszélheti meg, aki több konkrétumot tud mondani az Ön betegségéről, s betegségének valószínűsíthető kiterjedtségéről.

Kapcsolódó cikkek:
Petefészekrák
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Fájdalomcsillapítás
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Petefészekrák, sürgős műtét
Petefészekrák, kétszeri műtét

Petefészekrák, abagovomab vakcina
Petefészekrák célzott kezelés
Ovarium carcinoma, hőterápia
Végzetes petefészekrák
Petefészekrák terápiája
Petefészekrák drága gyógyszere – 3.
Áttételes petefészekrák
Petefészekrák, bizonytalanságok
Műtét után kell-e rákszűrés?
Petefészekműtét, egészségmegőrzés
Nőgyógyászati műtét
Petefészekrák kezelése
Abbahagyni a kemoterápiát?
Petefészekrák és immunterápia
Áttétes petefészekrák
Petefészekrák és hasvízkór
Petefészekrák, harmadik műtét
Palliatív esély

Top