Szeretném megkérdezni és választ is kapni arra, hogy miért nem ajánlják a B-17 vitamint legalább olyan betegeknek, akikről már orvosaik is lemondtak?
Lemondtak a barátnőm édesapjáról is, mert műtét után 6 hétre sebészeti kontrollra ment vissza, és a hasnyálmirigyfej-daganatára semmilyen további kezelést nem ajánlottak. Amikor a betegsége kiderült, az orvos tudta nélkül megkezdték a B-17 kúrát és a 6 hetes vizsgálatra már negatív CT felvételt vitt magával. Ezt a változást az orvos is látta, a további kezelések helyett csak azzal biztatta, hogy csinálja azt, amit eddig csinált. De mit? Arra már nem volt kíváncsi.
Tényleg ennyire mindegy, hogy hány ember hal meg rákban? Van egy vitamin, ami csak a környezetemben több ember életét mentette meg, az orvosokat miért nem érdekli? Vagy van úgyis utánpótlás? Költségkímélőbb bármely terápiánál és mellékhatása sincs. Ennyire jól áll az eü. kassza, hogy évente milliárdokat költenek rákgyógyításra és a betegek többsége soha nem gyógyul meg? Meddig akarnak az orvosok a rákipar segítői lenni?
Senkit nem akartam megbántani, de ha tudtam volna a B-17 létezéséről, a fiam még most is élne, mert az orvosok nem tudták meggyógyítani. Minden rákbeteg csak időlegesen válik tünetmentessé, hogy hagyhatják ennyiben?
Megköszönöm, ha valaki válaszol nekem.
A Rákgyógyítás honlapján nemcsak az Ön által említett készítményről, hanem semmilyen más alternatív gyógymódról sem foglalunk állást. Ennek az a magyarázata, hogy Olvasóink számos esetben tesznek fel olyan készítményekről kérdéseket, amelyekről nem áll rendelkezésre klinikai gyógyszervizsgálati publikáció, amely alapján meg lehetne ítélni, hogy adott betegség adott stádiumában milyen kockázatok mellett milyen eséllyel alkalmazható egyik vagy másik szer.
Ezek a publikációk feltételei annak, hogy egy készítményt gyógyszerré minősítsenek. Ugyan a szabadpiacon reklámozott termékek forgalmazói is gyakran hivatkoznak különféle klinikák vizsgálataira, ám ezek nem egyenértékűek azokkal a kutatásokkal, amikor ellenőrzött körülmények között, akár több ezer azonos betegségben szenvedő beteg bevonásával bizonyítják a hatékonyságot, majd nyilvánítanak egy szert gyógyszerré.
Minden gyógyszernek pontosan behatárolt indikációja van, azaz meg van határozva, hogy melyik betegség melyik altípusának milyen stádiumában alkalmazható: a legtöbb tumornak ugyanis számos alfaja létezik, s azon belül is nagyon sok tényezőt figyelembe kell venni ahhoz, hogy egy gyógyszert felelősséggel elrendelhessen az orvos. Ezért megválaszolhatatlanok azok a kérdések, amelyek nyomán egyik vagy másik, piaci forgalomban árult szerről tudakolják, hogy az „gyógyítja-e a tüdőrákot vagy a májrákot.”
Ezt maguk a forgalmazók sem tudják megmondani, hiszen a legtöbb esetben csak a betegek levélben elküldött visszajelzéseire hivatkoznak. Ezek a levelek természetesen lehetnek valósak, mi sem kérdőjelezzük meg hitelességüket. Ám mivel a konkrét betegek sorsát nem követték szigorú laboratóriumi és képalkotó vizsgálatokkal nyomon, nem jelenthető ki, hogy pontosan minek a következtében állt be az állapot javulása vagy romlása, az milyen mértékű, s mennyire hosszantartó.
Abból kell kiindulnunk, hogy a biztosítóknak – különösen a szolidaritási elven működő társadalombiztosítási rendszereknek – törekedniük kell a rendelkezükre álló anyagi forrásokat egyenletesen elosztani a különböző betegcsoportok (rákos betegek, veseátültetettek, balesetet szenvedett emberek, infarktuson átesettek, …) között, ezért nemcsak hazánkban, hanem a világ más országaiban is elsősorban azokat a kezeléseket támogatják, amelyek hatásosságát egy adott betegcsoportban az úgynevezett „bizonyítékon alapuló” orvoslás adatai is alátámáasztják. Ez természetesen rengeteg vitát generál, hiszen egyetlen társadalom sem képes mindenki számára az elérhető összes kezelést megadni. Amint arról portálunkon is részletesen beszámoltunk, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság egyik budapesti konferenciáján éppen ezért kezdeményezett társadalmi párbeszédet és vitát a problémáról.
Minden daganatos beteg környezetében vannak olyan betegek, családtagok vagy ismerősök, akiknek van valamilyen ötlete vagy biztosnak vélt terápiás javaslata: vannak, akik egyedül az ilyen eljárásokban bíznak, alternatívaként használják a hagyományos egészségügy által kínált kezelések helyett. Mások ezeket a módszereket kiegészítő eljárásként használják a szokásos onkológiai kezelések mellett, s vannak, akik soha nem próbálják ki, mert nem bíznak ezekben a szerekben és eljárásokban.
Mivel a sajtóban (interneten, betegtájékoztató röplapokon és újságokban) sokféle kiegészítő/alternatív eljárást és készítményt kínálnak, érthető a betegek dilemmája, akik minden áron szeretnének önmagukon vagy hozzátartozójukon segíteni. Szerkesztőségünkbe viszont éppen annyi Önéhez hasonló, az ajánlást számonkérő levél érkezik ezekkel a készítményekkel kapcsolatban, mint ahányan csalódásuknak adnak hangot.
Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a gyógyszerként elismert készítmények sem hozzák meg minden esetben az alkalmazásukkal elérni kívánt és remélt javulást. Viszont esetükben – a korábban említett több ezres beteganyag vizsgálata nyomán – viszonylag nagy pontossággal előrejelezhető, hogy mi és mekkora eséllyel várható alkalmazásuktól vagy éppen mikor ellenjavalltak ezek a készítmények. Ezzel ellentétben olykor az alternatív szereket forgalmazó cégek honlapján is ott szerepel a figyelmeztetés: nem gyógyszert árulnak, a készítmények nincsenek törzskönyvezve, s esetenként jelzik a megrendelő saját felelősségét is.
Ez az oka annak, hogy a betegtájékoztatásban elkötelezett orvosok (jelezzük: honlapunk hirdetés- és reklámmentes) nem adhatnak adekvát szakmai választ az alternatív készítményekről. Ezért ahogyan eddig, úgy a jövőben is tartózkodunk ezek bármilyen minősítésétől, így „rákgyógyszerként” való ajánlásától is.
Kapcsolódó cikkek:
Gyógyszerfejlesztés: küzdelem az idővel
Kinek jusson korszerű gyógyszer?
