Sugárkezelt melanoma (jelige: gömbike)

Apukám betegsége melanomával kezdődött, a sugárkezelést most kapja, 6 hét sugarat írtak neki elő. De amíg vártuk a sugárkezelést, addig jött neki elő még daganat és ez mind a nyakán van. Már háromszor műtötték, de a doktornő azt mondta körülbelül 1 héttel később, hogy csodák vannak még, ő már nem műtheti meg, nem darabolhatja szét, de a sugár nagyon sokat segíthet neki. De nem áttétes, csak a nyakán. Most ez mit jelent, nem éli túl?

Levele alapján valószínűleg a melanoma kiújulásra hajlamos, rosszabb indulatú, agresszívebb viselkedésű fajtája jelent meg édesapjánál. A törzsön, fejen jelentkező melanomák esetében az ismételt műtéti lehetőségek korlátozottak. Egy végtagi vagy köröm alatti melanománál nagyobb műtétet, akár amputációt is lehetett végezni, ez a nyakon nem kivitelezhető, ezért reméli a kezelőorvos, hogy a sugárkezelés segítségével a daganatos sejteket vagy egy részüket el lehet pusztítani. Ezen kívül még kemoterápiás kezelés, illetve immunkezelés (például interferon) áll többek között rendelkezésre a betegség kezelésére, ha a sugár mellett nem húzódik vissza teljesen a daganat.

Kapcsolódó cikkek:
Bőrrák
Bőrrák előtt Paget-kór
Bőrrák: a Merkel-sejtes carcinoma
Bőrrák: a bőrgyógyász életet menthet
Miért nem lesz minden anyajegyből daganat?
Leghatékonyabb napvédelem: az árnyék
A bőr rendszeres vizsgálata, az anyajegyek figyelése

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Melanoma malignum kezelése
Melanoma: várható áttét helye és ideje
Melanoma malignum érinváziója
Eltűnhet a bőrrák?
Pozitív anyajegy-szövettan
Kiműtött bőrrák helye
Áttétek minden fontos szerven
Melanoma: 30 éves fiatalember
Melanoma a végbélen
Kimetszett anyajegy szövettana
Fekete anyajegy
Melanoma és HPV
Áttétes bőrrák esélyei
Áttétes melanoma
Terhesség melanoma után
Gyermekvállalás melanoma után
Kimetszett melanoma és étrend
Kimetszett rákos anyajegy
Áttétes melanoma
Szolárium után
Megismételt műtét

Top