Torokkaparás (jelige: kétségbeesett 25 éves)

Történt velem körülbelül olyan másfél hónapja egy olyan eset, hogy rosszul lettem, szédültem, a szívem elég hevesen vert, nehezen kaptam levegőt, ezért bementünk az orvosi ügyeletre és hát ott megállapították, hogy szívritmuszavarom van, majd felírtak nekem egy orvosságot, aminek a neve Rytmonorm.

Ezt az orvosságot fél évig kell szednem, és utána vissza kell mennem kontrollra. De ezelőtt a rosszullétem előtt olyan 2 hónappal elkaptam valamit, mert a torkom fájt, meg olyan kaparást éreztem a torkomban, lázas is voltam. Aztán elmentem a háziorvosomhoz és felírt nekem egy orvosságot, Cetirizin a neve, hogy ennek 10 napon belül el kell mulasztania, de a mai napig tart. A nyelvemen, a két oldalán olyan hólyagszerű berepedezések vannak, és egy ideje furcsa illatú a leheletem is. Körülbelül egy hete már nagyon nehezen tudom lenyelni az ételt/italt, sőt még a saját nyálamat is, és nagyon ki van száradva a szám, meg az ízeket is sokkal tompábban érzem, néha még olyan érzésem is van, mintha zsibbadt lenne a szám. Olyan levert a közérzetem is, meg néha mintha mozgáskoordinációs problémáim is lennének. Van úgy, hogy pár napig egész tűrhetően vagyok, máskor meg nagyon rosszul.

A kérdésem az lenne, elképzelhető, hogy valamilyen szájüregi rákom van, vagy esetleg a Rytmonormnak a mellékhatásaitól szenvedek, bár ez a torokkaparásos dolog már a gyógyszer szedése előtt megvolt.

Az Ön által leírt tünetek alapján valószínűleg nincs szájüregi rákja, de nem múló panaszai miatt ismételt háziorvosi vizsgálat lenne indokolt, hogy bizonyosan a végére járhassanak panaszai okainak. Annak ellenére, hogy nehezebben nyel, igyekezzen a jelenlegi nyári kánikulában sok, semleges ízű, nem „csípős” folyadékot fogyasztani!

Kapcsolódó cikkek:
Garat- és gégerákok
Szájüregi daganatok
Daganat a szájban: a halogatás végzetes lehet
Daganatok jellemzői, stádiumbesorolás
Nem megyünk orvoshoz, mert félünk a betegségtől

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Torokpanasz, torokrák?
Torokrák lehetséges 17 évesen?
Gégerák 18 évesen?
Pukli a torokban
Szövettan: gyulladás vagy gégerák?
Gégerák kezelése
Vérző garatrák
Kiújult gégerák?
Jóindulatú ciszta a torokban
Gégerák szövődményei
Étkezés gége nélkül
Áttétes gégerák lelete
Áttétes gégerák
Áttétes gégerák
Gégerák és influenza
Gégerák stádiumbesorolása
Stent és szonda, betegszállítás

Top