Nővéremet 4 évvel ezelőtt emlőrákkal műtötték. Rendszeresen jár kontrollvizsgálatokra. A laborvizsgálat során több alakalommal a TPA igen magas értéket mutatott, legutóbb 177 volt. Az orvosa azt mondta, hogy összességében nem rossz a lelete. (Hogy mondhat egy orvost ilyet?) Szeretném tudni, hogy ez a magas érték mit tükröz.
Egyetlen leletből nem lehet messzemenő következtetést levonni egy betegség állapotáról, hiszen feltételezzük, hogy nővérének is kötetnyi betegdokumentáció áll rendelkezésére, amelyből fontos részletek derülnek ki. A TPA egy tumormarker (szöveti polipeptid antigén), amelyet alkalmazhatnak hólyag- és tüdőrák betegség követésére, de egy olyan tumormarkerről van szó, amelynek specificitása és érzékenysége nem elég jó, vagyis nem elég pontos egy daganatos kiújulás követésében, emlőrákban legfeljebb kiegészítő vizsgálatként lehet alkalmazni.
Önmagában egyetlen lelet alapján nem lehet kimondani azt, hogy nincs teendő. Feltételezhető, hogy nővérénél történtek képalkotó vizsgálatok is (például hasi ultrahang vagy CT, mellkasröntgen vagy CT, időszakonként mammográfia, stb.), s ezek alapján tarthatta az orvos jelenleg megnyugtatónak az állapotot, és javasolhatott időpontot a következő kontrollra.
Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák
Fájdalomcsillapítás
Emlőrák: semmit sem szabad halogatni
Emlőrák: mielőbb felfedezni, hamar műteni
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Sugárterápia a tumorok ellen
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Mellrák optimális kezelése
Emlőrák, nagy fájdalmak
Mellrák bizonytalanságai
Panaszok a műtött mellben
Fájdalom a műtött mellben
Mellműtét utáni fejlemények
Mellműtét, majd alacsony fehérvérsejt
Fehérvérsejtszám-csökkenés
Mellrák, magas trombocitaszám
Aggasztó laborleletek mellrákműtét után
Mellműtét utáni helyreállítás
Emlőműtét, csecsemőmirigy
Megvastagodott műtött mell
Emlőrák: csomó a műtéti hegnél
Mellrák: vizsgálatok műtét után
Áttét nélküli mellműtét
Mellműtét után 9 hónappal
Mellműtét utáni CEA értékek
Tumor vizsgálati értékei
Mellrák: áttét esélyei
Emlőrák: kemo vagy nem kemo?
Emlőrák terápiája
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról
Emlőrák műtét után
Mellrák: van más mód?