Új anyajegy jelent meg

A következő problémával fordultam a bőrgyógyászatra: megjelent egy sötétebb anyajegy a combomon, és talán mellette néhány világosabb is. Kb. 2 hónapja kezdődött, és észrevettem, hogy nő. Még mindig alig éri el az 1 mm-t a bőrgyógyász szerint. Amikor elmentem vizsgálatra, 3 rezidens vizsgált meg. Az első azt mondta, hogy nem olyan rendezett, szép a szerkezete (dermatoszkóppal), mint a többi, már rég meglévő anyajegyeimnek, de ne féljek, mert nem tűnik melanomának. Azt is mondta, hogy ilyen pici 1 mm-es anyajegyről nem lehet megállapítani, ha rosszindulatú akkor sem. A második doktornő egyértelműen azt mondta, hogy ezzel nincs semmi baj, ha nő akkor menjek vissza. Kicsit kétségbeestem ettől a „nem olyan szép a szerkezete” kifejezéstől…

Azt szeretném kérdezni, hogy valóban nem lehet elkülöníteni melanomától, ha ekkora a mérete (egyébként itthon 2 mm-t mértem)? És lehetséges, hogy ezek az új anyajegyek így nőjenek, vagy ez gyors növésnek számít egyáltalán, és lehet más a szerkezetük?

A testen jelenhetnek meg az idő múlásával is új, ártatlan anyajegyek, ám azért van rendszeres szűrésre szükség, hogy ezekről valóban ki lehessen mondani, hogy nem kóros folyamat következményei.

Az Ön konkrét leletét illetően látatlanban nem tudunk állást foglalni. Csak azt mondhatjuk, hogy a diagnózis megítélésében elsősorban arra lenne érdemes támaszkodni, amely véleményt a szakorvosi vizsgálat után az ambuláns lapjára vagy más orvosi dokumentációjára leírtak. Ez tartalmazza azt, hogy milyen elváltozást véleményeztek, illetve hogy mikor javasolnak kontrollt. Ha bizonytalan a diagnózist illetően, esetleg egy másik bőrgyógyásztól is kérhet másodvéleményt.

Folyamatos információk és tapasztalatcsere lehetősége a Rákgyógyítás Facebook közösségi oldalán.

Kapcsolódó cikkek:
Anyajegyek
Patológiai vizsgálatok: mikroszkóp alatt a világ
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Bőrrákok
A bőr rendszeres vizsgálata, az anyajegyek figyelése
Miért nem lesz minden anyajegyből daganat?
Daganatok jellemzői
Bőrrák előtt Paget-kór
Bőrrák: a Merkel-sejtes carcinoma
Bőrrák: a bőrgyógyász életet menthet

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Naevus pigmentosus kimetszése – nem maradt semmi?
Naevus pigmentosus jelentése
Compound melanocytas naevus
Anyajegyműtét: nagyon viszkető műtéti heg
Vadhús az anyajegy helyén?
Anyajegy szövettani diagnózisa
Kimetszett anyajegy szövettana
Félelem anyajegy eltávolítása után
Anyajegy: nem veszélyes eltávolítani?
Megsérült naevus pigmentuous
Megsérült anyajegy: lehet káros mellékhatás?
Megsérült anyajegy

Viszkető, néha hámló anyajegy
Szövettan: meddig őrzik az anyajegyet?

Anyajegy szövettani vizsgálata

Vérző anyajegy

Viszkető anyajegy

Levett anyajegy szövettana

Anyajegyek: 7 műtéten túl

Eltávolított anyajegy szövettana
Anyajegyek szövettani eredményei
Megváltozott anyajegy
Anyajegy: ez már biztos rákos elváltozás?
Anyajegy szövettana
Eltávolított anyajegyek
Naevus szövettana
Leesett anyajegy: lehet bőrrák?
Új anyajegy megjelenése
Bazálsejtes karcinoma
Basalioma: kontroll, hajfestés
Kiújult bőrrák: basalioma
Kimetszett anyajegy aktivitása
Dysplasticus naevus
Atipusos anyajegy, bőrrák?
Anyajegy diagnózisa
Dudorossá vált anyajegy
Fekete anyajegy diagnózisa
Melanoma: várható áttét helye és ideje
Eltűnhet a bőrrák?
Eltávolított anyajegyek
Anyajegy diagnózisa
Anyajegyek ellenőriztetése
Anyajegy szövettana
Megszámlálhatatlan anyajegyek
Megsérült, vérző anyajegy
Bedagadt pattanás
Fekete seb az anyajegyen
Kiműtött bőrrák helye
Áttétek minden fontos szerven
Melanoma: 30 éves fiatalember
Melanoma a végbélen
Kimetszett anyajegy szövettana
Fekete anyajegy
Melanoma és HPV
Áttétes bőrrák esélyei
Áttétes melanoma
Terhesség melanoma után
Gyermekvállalás melanoma után
Kimetszett melanoma és étrend
Kimetszett rákos anyajegy
Áttétes melanoma
Szolárium után
Megismételt műtét

Top