Vastagbélrák, 95 kemoterápia (jelige: Yellow)

Feleségemnél 2005 májusában diagnosztizáltak vastagbél daganatot, amit az OOI-ben sikeresen eltávolítottak. Sajnos közben áttétek alakultak ki a májon is. Ezt követően kemoterápiás kezelést kapott, összesen 95 alkalommal! Közben mikor a daganatok mérete csökkent, ill. stagnált, a máját is megműtötték. Ez idő alatt folyamatosan kielégítő fizikai állapotban volt. Az utolsó 3 kezelés, amit közvetlenül a májba kapott, viszont annyira megviselte, hogy a további kezelést már nem tudta felvállalni.

2007. szeptembertől 2009 májusáig nagyon jó általános állapotban volt, ekkor azonban teljesen váratlanul besárgult. Több orvoshoz is elmentünk, csak széttárták a kezüket: „mit akarunk, ezzel a betegséggel nem szokás ilyen soká élni!” Mit mondjak, ez nem esett valami jól, de még ezt is egész jól viseltük. Sajnos másfél hónapja Feleségem rohamosan fogyni kezdett, most viszont már nem tud enni, nagyon legyengült, három napja pedig a hasa erősen elvizesedett. Tisztelettel kérdem: mit tanácsol?

A sárgaság a májszövet működési elégtelenségére utal, ami annak következtében alakult ki valószínűleg, hogy a májban lévő daganatos gócok elfoglalták a normál májszövet helyét. A has elvizesedése valószínűleg annak a következménye, hogy a megkeményedett, daganatosan átépült májon át megnehezedett a folyadék visszaáramlása a hasi szervek felől a szívbe, s ezért a nyomásviszonyok megváltozása miatt a folyadék egy része megjelenik a hashártyák között, szabad hasi folyadék formájában. Ezt a két tünetcsoportot az orvosi szaknyelv a máj parenchymás (szöveti), illetve vaszkuláris (erekkel összefüggő) dekompenzációjának (elégtelenségének) nevezi.

A jelen állapotban elsősorban tüneti kezelés jöhet szóba, illetve a beteg gondos, odafigyelő ápolása. A hasvízkór (ascites) miatt általában vízhajtót szoktak adni, illetve amennyiben ez nem igazán eredményes, dönthetnek úgy az orvosok, hogy hascsapolást végeznek, akár többször ismételten is.

A fogyás miatt tápszerek alkalmazása javasolható elsősorban, amelyet receptre felírhat az onkológus, vagy javaslata alapján a háziorvos. Amennyiben fájdalmak jelentkeznek, annak megfelelő mértékű csillapítása, az adott helyzetben megfelelő fájdalomcsillapító beállítása, szükség esetén a dózis emelése szintén a beteg (a család) és az orvos együttműködésén alapuló feladat.

Kapcsolódó cikkek:
Vastagbélrák és végbélrák
Vastagbélrák: túl sok a halálos áldozat
Béltükrözés: a gyógyítás alapja a diagnózis
Érgátlással is küzdenek a vastag- és végbélrák ellen
Vastag- és végbélrák: a tumort veszik célba
Rák: miért kell, hogy fájjon?
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Vastagbélrák, sárgaság
Végzetes vastagbélrák 34 évesen

Vastagbéldaganat áttétekkel
Vastagbélrák több áttéttel
Vastagbélrák kezelése
Vakbél rosszindulatú daganata
Vastagbélrák áttétekkel a májban, nyirokcsomóban
Májáttétes béldaganat kezelése
Végbélrák és áttétek
Végbélrák kiújulása nyirokcsomókban
Végbélrák és májáttét
Végbélrák utókezelése
Áttétes végbélrákos beteg
Kérdés vastagbélrákról
Áttétes vastagbélrák
Gyorsan növő vastagbélrák műtéte
Vastagbélrák biológiai terápiája
Vastagbélrák gyógyszeres kezelése
Vastagbéldaganat és sztóma
Bélelzáródás veszélyei
Vastagbélrák: lejárt az idő?
Sztóma után állandósult hasmenés
Sztómazárás után
Bajok a visszahelyezett végbéllel
Vastagbéldaganat és stoma: elrontott műtét?
Záróizom ingerület
Vastagbélrák a családban
Vastagbélrák terápiája

Top