Vastagbélrákos beteg étrendje (jelige: nagyi)

Anyósomnak rosszindulatú vastagbélrákot állapítottak meg vastagbéltükrözéssel vett mintából. Műtét előtt elküldték CT-re. Szeretném tudni, szükség van-e még erre ahhoz, hogy megműtsék, illetve milyen étrendet kövessen addig, azaz mit nem szabad ennie és mi az amivel kimondottan jót tesz?

A CT vizsgálat és egyéb képalkotó vizsgálatok tájékoztatást nyújthatnak arról, hogy – a felismert rosszindulatú vastagbélrákon kívül – van-e még a szervezetben máshol daganatos folyamat, vagyis az alapbetegség szóródása következtében jelentkezett-e a szervezetben valahol áttét. Ez az információ befolyásolhatja a beteg további kezelését, műtétjét, későbbi kemoterápiás kezelését is. A kivizsgálásnak tehát szokásos része a
diagnózist megállapító béltükrözésen kívül a képalkotó vizsgálatok elvégzése is.

Az eredmények részét fogják képezni a műtét utáni onkológiai kezelésről való döntésnek. Az esetlegesen szükséges kemoterápa mellett is általában 2-3 havonta kontroll CT vizsgálatokra szokott sor kerülni.

A műtét előtt – amely terhelést jelent a szervezetnek – fontos a megfelelő tápanyagbevitel, az elegendő kalóriát tartalmazó, könnyű, vegyes étrend. Azt a betegnek kell kitapasztalni, hogy mely ételeket nem bírja, s azok fogyasztását kerülni kell.

Kapcsolódó cikkek:
Daganatok jellemzői
Vastag- és végbélrák
Vastagbélrák: túl sok a halálos áldozat
Béltükrözés: a gyógyítás alapja a diagnózis
Érgátlással is küzdenek a vastag- és végbélrák ellen
Vastag- és végbélrák: a tumort veszik célba

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Vastagbélrák utókezelése
Áttétes végbélrákos beteg
Kérdés vastagbélrákról
Áttétes vastagbélrák
Gyorsan növő vastagbélrák műtéte
Vastagbélrák biológiai terápiája
Vastagbélrák gyógyszeres kezelése
Vastagbéldaganat és sztóma
Bélelzáródás veszélyei
Vastagbélrák: lejárt az idő?
Sztóma után állandósult hasmenés
Sztómazárás után
Bajok a visszahelyezett végbéllel
Vastagbéldaganat és stoma: elrontott műtét?
Záróizom ingerület
Vastagbélrák a családban
Vastagbélrák terápiája

Top