Vastagbéltükrözés lelete (jelige: pistu)

Vastagbéltükrözésen voltam. A leletemben szerepel, hogy a “bauhin tömegesebb, elődomborodó, biopsziás fogóval puha.” A véleményben pedig, hogy “tömeges bauhin bill”. Szövettani vizsgálatra küldték a biopsziát. Kérdésem, hogy ez lehet-e rák, illetve hogy ennek hány százalék a valószínűsége?

A Bauhin-billentyű egy olyan “szelep”, amely a vékonybélnek a vastagbélbe történő beágazódásánál van, a test jobb oldalán, a vakbélhez és a féregnyúlványhoz közel (ez utóbbi gyulladását nevezik vakbélgyulladásnak). A Bauhin-billentyű a vastagbél és a vékonybél között található, tulajdonképpen a vékonybél egy területének gyűrűszerű megvastagodása, amelynek az a szerepe, hogy megakadályozza a vastagbéltartalom (bélsár) visszaáramolását a vékonybél utolsó szakaszába.

Csak ebből a leírásból nem lehet megmondani, hogy van-e ott daganatos folyamat. Ezért is történt biopszia, vagyis kis szövetminta kicsípése erről a területről. Az, hogy a vastagbéltükrözés során a biopsziás fogóval ezt a területet a vizsgáló puhának véleményezte, az inkább jóindulatú folyamat mellett szól, a rosszindulatú daganatok gyakran tömöttek, kemények, néha porckemények. Arra vonatkozóan, hogy a talált folyamat rosszindulatú-e, a szövettani vizsgálat adhat felvilágosítást, ezt előre, százalékosan jósolni nem lehet.

Kapcsolódó cikkek:
A béltükrözés
Vastag- és végbélszűrés
Vastag- és végbélrák
Vastagbélszűrés: a beteg dönthet a vizsgálatokról
Béltükrözés: a gyógyítás alapja a diagnózis
Miként kell felkészülni a béltükrözésre?
Több időt kellene a wc-n tölteni
Vastagbélrák: túl sok a halálos áldozat
Elkerülhető a végzetes vastag- és végbélrák

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Vastagbélszűrés székletteszt
Bódításban végzett béltükrözés
Béltükrözés és CT veszélyei
Tumormarker 21 évesen
Bélrák kockázata
Vastagbélrák a családban
Bélrákok kockázata

Top