Végbélrák, RFA, Erbitux (jelige: cica4)

Férjem 2 hónapja, 48 évesen halt meg végbélrák májáttétje miatt. Tudom, hogy őt már nem hozhatom vissza, de újra végigolvastam a leleteket és felmerült bennem néhány kérdés.

Férjemet 2011. jan.-ban műtötték végbélrákkal, áprilisban derült ki a májáttét. A májban egy 1 cm-es kis foltot találtak, de ezt a kemoterápiás kezelések segítségével decemberig jól kordában lehetett tartani. Ekkor az orvosok úgy határoztak, hogy rádiófrekvenciás eljárással próbálják szétroncsolni ezt a daganatot. A műtét (elég nagy műtéttel járt) idén januárban történt meg. Ez után alig 2 hónappal ismét egy daganatot, de most már 6 cm-eset találtak ugyanott a májban. Ez okozta később férjem halálát.

Kérdésem: lehet-e összefüggés a műtét és a „megvadult” daganat között? Lehet-e, hogy hibás döntés volt ez a műtét?

Ezek után, bár a molekuláris patológiai lelet egyértelműen azt írja, hogy ez a daganattípus nem fog reagálni az EGFR-gátló szerekre, márciusban férjem mégis Erbituxot kapott három kezelés során is. Szeretném tudni, hogy ez vajon miért történt? Nem létezik más gyógyszer?

Az onkológiai kezeléseknél többféle módon igyekeznek pusztítani a rákos sejteket, csökkenteni a rákos sejtek számát, illetve csökkenteni osztódási képességüket. Ennek egyik módszere volt a kemoterápiát követően alkalmazott radiofrekvenciás kezelés. Ez a kezelés nem hat a teljes szervezetre (mint pl. a kemoterápia), de akkor férjénél leginkább egy meghatározott góc okozott problémát, ezért is lehetett indokolt helyi kezelést alkalmazni. A daganat „megvadulása” valószínűleg nem ezzel a műtéttel függött össze.

A levelében leírt gyógyszer alkalmazásánál az újabb kutatások szerint nem az EGFR receptor a meghatározó, hanem a KRAS. Akkor érdemes adni ezt a gyógyszert, ha a KRAS-ban nincs mutáció (nem változott meg a KRAS területén a genetikai információ), más néven a KRAS receptor nem mutáns típusú volt. Valószínűleg a férjénél is ez a helyzet állhatott fenn.

Folyamatos információk és tapasztalatcsere lehetősége a Rákgyógyítás Facebook közösségi oldalán.

Kapcsolódó cikkek:
Vastagbélrák és végbélrák
KRAS vizsgálat a hatékonyabb kezelésekért
EGFR: célzottan gátolják a rákos sejtburjánzást
Új esély a daganatterápiában: az EGFR-gátlás
A vastagbélrák és a végbéldaganat stádiumai
Vastagbélrák és végbélrák: különbségek a gyógyításban
Érgátlással is küzdenek a vastag- és végbélrák ellen
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Rettegett hányinger: hogyan kerülhetjük el?
A kemoterápiás kezelés mellékhatásai

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Végbéldaganat kórszövettani lelete
Végbélrák műtét utáni szövettana: nyirokcsomó
Végbéldaganat műtét utáni hasmenés
Végbélrák várható kezelése
Végbélrák májáttét: kras vizsgálat, célzott terápia
Májáttétes végbélrák CT vizsgálata
Áttétes végbélrák nagy fájdalmai
Végbélrák és áttétek
Végbélrák kiújulása nyirokcsomókban
Végbélrák: rosszul sikerült sztóma?
Végbélrák: sztóma és biopszia
Végbélrák utókezelése
Áttétes végbélrákos beteg
Kérdés vastagbélrákról
Áttétes vastagbélrák
Gyorsan növő vastagbélrák műtéte
Vastagbélrák biológiai terápiája
Vastagbélrák gyógyszeres kezelése
Vastagbéldaganat és sztóma
Bélelzáródás veszélyei
Vastagbélrák: lejárt az idő?
Sztóma után állandósult hasmenés
Sztómazárás után
Bajok a visszahelyezett végbéllel
Vastagbéldaganat és stoma: elrontott műtét?
Záróizom ingerület
Vastagbélrák a családban
Vastagbélrák terápiája
Csontáttétes végbélrák

Top