2010 júliusában végbéldaganattal operálták édesapámat, sikeresen (áttét a nyirokcsomókban sem volt), majd októberben sztómazáró műtétje volt. Azóta probléma, hogy elaprózódik a széklet ürítése, van hogy napi 10x is kell mennie (nem hasmenés), ami azért is fájdalmas, mert a sugárkezelés kapcsán a bőr megégett a végbele környékén, s kellemetlen, mert emiatt kimozdulni sem mer otthonról, pszichés zavarokat is okoz. Hogyan lehet ezen segíteni?
A sebész orvosi problémát nem talált a kontroll tükrözés során, minden rendben. De még sincs. Mit tud ő tenni annak érdekében, hogy az agya úgy irányítsa ezt a bonyolult rendszert (emésztés és bélműködés) hogy a vastagbél utolsó része, mint végbél funkcionáljon? Mert sejtésem szerint ez áll a háttérben.
Édesapjánál a végbélrák olyan helyen helyezkedett el valószínűleg, amely lehetővé tette, hogy a végbél zárógyűrűjét meg lehessen tartani (és ne válton tartós sztóma-viselővé). A székletürítés szabályozása, ahogyan írja, jelenleg nincs rendben, s ez nehezíti édesapja mindennapi életvitelét is.
Sajnos ennek az összehangolási-beidegzési zavarnak a javításáért, az idegrendszer irányításáért közvetlenül nem tud édesapja túl sokat tenni. Ugyanakkor ez a fajta zavar a következő fél-egy évben lassan még javulhat, s az idő teltével párhuzamosan édesapja is megtapasztalhatja-megtanulhatja, hogyan működik jelenleg a székletürítés, s remélhetőleg lelkileg is jobban tud hozzá alkalmazkodni.
Kapcsolódó cikkek:
Vastagbélrák és végbélrák
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET…
Érgátlással is küzdenek a vastag- és végbélrák ellen
Vastag- és végbélrák: a tumort veszik célba
EGFR: célzottan gátolják a rákos sejtburjánzást
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Óvatosan a diétákkal, a rák nem a böjt ideje!
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Végbélrák, tályog kialakulása
Végbélrák, kemoterápia, érgátló
Végbélrák és májáttét
Vastagbélrák terápiája
Vastagbélrák és tüdőrák
Vastagbélrák: kórszövettani lelet és kérőlap
Vastagbélrák: műtét után
Vastagbélrák: újabb műtét
Végbélrák, bélelzáródás-veszély
Vastagbélrák
Végbélrák és áttétek
Végbélrák kiújulása nyirokcsomókban
Végbélrák utókezelése
Áttétes végbélrákos beteg
Kérdés vastagbélrákról
Áttétes vastagbélrák
Gyorsan növő vastagbélrák műtéte
Vastagbélrák biológiai terápiája
Vastagbélrák gyógyszeres kezelése
Vastagbéldaganat és sztóma
Bélelzáródás veszélyei
Vastagbélrák: lejárt az idő?
Sztóma után állandósult hasmenés
Sztómazárás után
Bajok a visszahelyezett végbéllel
Vastagbéldaganat és stoma: elrontott műtét?
Záróizom ingerület
Vastagbélrák a családban
Vastagbélrák terápiája
Májáttétes vastagbélrák műtéte?
Vastagbélrák májáttét 2 év alatt
Májáttétes vastagbélrák esélyei
Májáttétes béldaganat kezelése