Végbélrák, tályog kialakulása (jelige: ecike)

Nagybátyám 55 éves, másfél éve diagnosztizáltak nála végbélrákot, akkor sugárterápia után megoperálták, sajnos teljesen nem tudták eltávolítani a daganatot. Végigcsinálta a kemoterápiát is, viszonylag jól tolerálta és a kezelések után elkezdett hízni, teljesen felerősödött.

Most augusztusban kiderült, hogy a bennmaradt tumorból tályogszerű valami keletkezett, ami folyamatosan ürül egy azóta behelyezett drain segítségével. Kb. 3 hete hajnalonként hány, nagyon puffad a hasa. Felnyitották és nem tudtak (mertek) hozzáférni semmihez.

A CT aug. végén még semmilyen áttétet nem mutatott. Lehetséges ez? Ha műtéttel nem lehet segíteni, valamilyen diéta nincs-e amivel kicsit segíthetnénk?

Elképzelhető, hogy a tályog egy úgynevezett tumoros tályog, ahol a széteső daganat hasonlít tályogos folyamatra. Gyakran az ilyen folyamatok összekapaszkodnak a környezetükkel, környező szervekkel (pl. medencefallal, húgyhólyaggal), s ezért is nem lehet ezt a daganatos tályogot eltávolítani.

Elképzelhető az is, hogy a daganatos folyamat ráterjedt a hashártyára (szakszóval carcinosist okozva), s a beleket beburkoló hártyán terjedő daganatos folyamat miatt is kialakult bélműködési zavarnak is szerepe lehet a puffadásos, hányásos panaszokban.

Sajnos nem tudunk olyan diétát mondani, amely biztosan segítene a daganatos folyamat lelassításában, mert feltételezzük, hogy kérdésükben ilyenre gondoltak. Egyébként általában kalóriadús, de nem zsíros, nem nehéz, fehérjében is gazdag vegyes étrend javasolható a daganatos betegeknek, hiszen a legfontosabb az erőnlét megőrzése, s az, hogy amennyire ez lehetséges, örömöt találjanak az evésben.

Kapcsolódó cikkek:
Óvatosan a diétákkal, a rák nem a böjt ideje!
Vastagbélrák és végbélrák

Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET…
Érgátlással is küzdenek a vastag- és végbélrák ellen
Vastag- és végbélrák: a tumort veszik célba
EGFR: célzottan gátolják a rákos sejtburjánzást
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Végbélrák, kemoterápia, érgátló
Végbélrák és májáttét

Vastagbélrák terápiája
Vastagbélrák és tüdőrák
Vastagbélrák: kórszövettani lelet és kérőlap
Vastagbélrák: műtét után
Vastagbélrák: újabb műtét
Végbélrák, bélelzáródás-veszély
Vastagbélrák
Végbélrák és áttétek
Végbélrák kiújulása nyirokcsomókban
Végbélrák utókezelése
Áttétes végbélrákos beteg
Kérdés vastagbélrákról
Áttétes vastagbélrák
Gyorsan növő vastagbélrák műtéte
Vastagbélrák biológiai terápiája
Vastagbélrák gyógyszeres kezelése
Vastagbéldaganat és sztóma
Bélelzáródás veszélyei
Vastagbélrák: lejárt az idő?
Sztóma után állandósult hasmenés
Sztómazárás után
Bajok a visszahelyezett végbéllel
Vastagbéldaganat és stoma: elrontott műtét?
Záróizom ingerület
Vastagbélrák a családban
Vastagbélrák terápiája
Májáttétes vastagbélrák műtéte?
Vastagbélrák májáttét 2 év alatt

Májáttétes vastagbélrák esélyei
Májáttétes béldaganat kezelése

Top