Meglett az u.n. „biopszia” a gyomorról, és nem rák, hanem valami kezelhető dolog. Tehát, ha a májjal van is gond, legalább nem áttétes, és ha jól vagyok értesülve, ha a máj egy része egészséges, akkor van remény, mert regenerálódik. Jól tudom vagy nem?
Most még csak az a kérdésem, elolvasva újra, amit korábban írtak, miszerint „a korábbi alkoholizmusból származó cirrhosis is lehet az okozó.” Itt nincs szó alkoholfogyasztásról, mert tényleg soha az életeben nem fogyasztott sem alkoholt, sem kávét, sem cigit, sem gyógyszert (csak meghülés vagy hasonló betegségeknél) és nem áttét a gyomorból (mint kiderült). Akkor mi lehet a valószínűbb? Fertőzés vagy a CT alapján az orvosok által megállapított májrák? Ők a gyomorba is rákot diagnosztizáltak (hála Istennek, tévesen)!?
Bár az Ön által közölt újabb vizsgálati információk szerint a gyomorban talált elváltozás nem elsődleges daganat, ez még nem zárja ki, hogy a májon másodlagos daganat, vagyis áttétek legyenek, amelyek a szervezetben esetleg más helyen (nem a gyomorban, hanem más szervben) meglévő primer (elsődleges) góc áttétes szóródásából adódnak.
Ahogyan korábbi válaszunkban is jeleztük, az Ön által leírt esetben is a daganatból (például a májból) vett szövettani minta vizsgálata ad információt arról, hogy pontosan milyen betegségről, annak melyik típusáról lehet szó. Ebből derülhet ki, hogy a máj esetleges daganatos folyamata primer májrák vagy valamilyen más, a szervezetben meglévő rosszindulatú daganat szóródása.
Kapcsolódó cikkek:
Májrák, májáttétek
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Tévedhet a máj CT?
Veszélyes májbiopszia?
Májvizsgálat eredménye
Mitől lehet májrákot kapni?
Májáttétes gyomorrák
Jóindulatú májdaganat – eltávolítsák?
Májdaganat tünet nélkül
Májrák kockázata
Daganat a májban
Fertőző-e a rákbetegség?
Májrák, ablatív módszer 2.
Táplálkozás májrákban
Májáttét
Májáttét és sárgaság
Májrák kezelése
Nagymama májáttéte
Agresszív daganat és májáttét