Édesanyámnak most volt egy műtétje, ami alapján a doktor úr megállapította, hogy van egy daganat, ami 17 cm×10 cm és még nem tudjuk, hogy rosszindulatú vagy nem. A doktor úr azt mondta, hogy nem tudja kivenni, mert összefogja a vékonybelet és a fodrosbélt, amit csak együtt tudna kivenni és ezt nem lehet. A kérdésem az lenne, hogy azt a daganatot kemoterápiával vagy sugárkezeléssel, gyógyszeres kezeléssel vagy akármivel el lehetne tüntetni? Vagy kicsinyíteni? Vagy ilyenkor mit lehet csinálni? Mi a folyamata ennek?
A műtét során vett anyag szövettani vizsgálata fogja eldönteni, hogy jó vagy rosszindulatú betegségről van-e szó. A daganat hasüregben való viselkedése, vagyis az, hogy beszűri, „fogja” a vékonybelet és a környező szöveteket, azt valószínűsíti, hogy nem jóindulatú a folyamat. A pontos szövettani vizsgálat megmutatja, hogy milyen szervből-szövetből indulhatott ki a daganat, s ha a rosszindulatúság igazolódik, akkor ez alapján lehet eldönteni, hogy milyen onkológiai kezelésre (sugárkezelés, kemoterápia, egyéb) van szükség, illetve lehetőség. A betegre szabott onkológiai kezeléstől várható az, hogy – amint Ön is fogalmazott – a műthetetlen, tehát sebészileg nem eltávolítható daganat kisebbé váljon. A lehetőségek feltárására azonban tehát akkor érkezik el az idő, amikor már pontosan tudhatók a daganat jellemzői.
Kapcsolódó cikkek:
GIST
Vastagbélrák és végbélrák
Daganatok jellemzői
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Érgátlással is küzdenek a vastag- és végbélrák ellen
Vastag- és végbélrák: a tumort veszik célba
EGFR: célzottan gátolják a rákos sejtburjánzást
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást?
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Őszintén a vastagbélrákról
Áttétes vastagbéltumor
Májáttétes vastagbélrák
Vastagbéldaganat, kemoterápia idős korban
Vastagbélrák, kemoterápia, vérkép
Vastagbélrák terápiája
Vastagbélrák és tüdőrák
Vastagbélrák: kórszövettani lelet és kérőlap
Vastagbélrák: műtét után
Vastagbélrák: újabb műtét
Végbélrák, bélelzáródás-veszély
Vastagbélrák
Májáttétes béldaganat kezelése
Végbélrák és áttétek
Végbélrák kiújulása nyirokcsomókban
Végbélrák és májáttét
Végbélrák utókezelése
Áttétes végbélrákos beteg
Kérdés vastagbélrákról
Áttétes vastagbélrák
Gyorsan növő vastagbélrák műtéte
Vastagbélrák biológiai terápiája
Vastagbélrák gyógyszeres kezelése
Vastagbéldaganat és sztóma
Bélelzáródás veszélyei
Vastagbélrák: lejárt az idő?
Sztóma után állandósult hasmenés
Sztómazárás után
Bajok a visszahelyezett végbéllel
Vastagbéldaganat és stoma: elrontott műtét?
Záróizom ingerület
Vastagbélrák a családban
Vastagbélrák terápiája