Szeretném a tanácsát kérni. Röviden: 3 hete a vékonybelemből 30 cm szakaszt távolítottak el, a vékonybél elzáródását egy cseresznyemag méretű tumor okozta, valószínűleg már évek óta ott lehetett, mert már voltak hasi panaszaim, pont olyanok, mint a műtét előtt.
Most fog sor kerülni a protokoll kivizsgálásokra: béltükrözés, CT. A kérdésem az lenne, hogy az esetek hány százalékában történik ilyenkor áttétképződés, a vékonybélrákban szenvedők közül általában mekkora a halálozási arány? Egy 1-10 skálán milyen veszélyesnek ítélné ön meg, illetve a rákos megbetegedések közül ön ezt milyen veszélyességi helyre sorolná? Nyilvánvalóan minden eset más, de a kérdéseim általánosságra vonatkoznak. 20 éves tanuló vagyok
Feltételezzük, hogy nagyon fiatal életkora ellenére a szövettani vizsgálat rosszindulatú daganatot mutatott, bár levelében ez nem kerül így pontosan leírásra. Bélelzáródást ugyanis okozhat szövettanilag jóindulatú daganat is, s ekkor is szükség van műtétre, illetve szükség lehet a bélszakasz eltávolítására. A most tervezett CT és egyéb vizsgálatok adhatnak arról felvilágosítást, hogy jelenleg – ha rosszindulatú volt a vékonybéldaganat – akkor van-e jele a szervezetben áttétek képződésének.
A rosszindulatú vékonybélrákok körülbelül felénél kialakulnak áttétek, másik részénél a műtét akár végleges gyógyulást is hozhat. A vékonybéldaganatok a ritka daganatok közé tartoznak. Veszélyességük meghatározásában szerepet játszik az is, hogy a szövettani vizsgálat során milyen grádusú (Grade) a daganat, vagyis szövettanilag mennyire rosszindulatú. Kérdéseit tegye fel az Ön kivizsgálását irányító orvosnak, onkológusnak, aki a leletek alaposabb ismeretében adhat Önnek válaszokat, erre érdemben főleg az elvégzett CT vizsgálatok után kerülhet sor.
Kapcsolódó cikkek:
A béltükrözés
Vastag- és végbélszűrés
Vastag- és végbélrák
Vastagbélrák: túl sok a halálos áldozat
Elkerülhető a végzetes vastag- és végbélrák
Miként kell felkészülni a béltükrözésre?
Béltükrözés: a gyógyítás alapja a diagnózis
Több időt kellene a wc-n tölteni
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Öröklődő vékonybélrák?
Vastagbélrák a családban
Halmozódó bélrák a családban
Béltükrözés és a CT veszélyei
Tumormarker 21 évesen
Bélrák kockázata
Vastagbélrák a családban
Bélrákok kockázata