Világossejtes méhtestrák (jelige: rózsa50)

Világossejtes addenoc. méhtestdaganat. Nagyműtét másfél éve, sugár, majd kemoterápia. A mostani CT a kismedencében sok kisebb-nagyobb megduzzadt nyirokcsomót mutat. A tumormarker CEA-125: 64, szövettant nem vettek. A CT alapján több százas értéket vártak, most azt mondják, lehet, hogy csak gyulladás. Elképzelhető ez ennél az értéknél?

Javasolták a nyirokmasszázst és egyfajta érsebészeti eljárást, amely megpörgetné a tisztulási folyamatot (terhelt a nyirokrendszer). Elképzelhető ez az eset valóban? Nagyon tanácstalanok vagyunk, mert a kemoterápia nagyon legyengítette és az érsebészeti beavatkozás most nagyon kockázatosnak tűnik. Valóban nincs más lehetőség a gyulladás megszüntetésére? (Alternatív gyógyszerként fél évig itta a Preventa vizet.)

A tumormarker emelkedése egyénenként változó: azonos daganattömeg mellett különböző betegeknél más és más mértékű lehet az emelkedés, illetve a betegek egy részénél az igazoltan kiterjedt daganatos elváltozások mellett sem emelkedik meg a tumormarker érték. Ezért lehet, hogy az orvos kontroll tumormarker vagy kontroll CT vizsgálatok elvégzését fogja javasolni.

Nem tudjuk megmondani, illetve leveléből nem egyértelmű, hogy pontosan milyen érsebészeti, illetve nyirokmasszázs eljárást javasolnak, s hogy ettől milyen hatás várható: ezt a kezelőorvossal (onkológussal, nőgyógyásszal) tudják részletesebben megbeszélni.

Kapcsolódó cikkek:
Méhtestrák
A rák stádiumának meghatározása
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Sugárterápia a tumorok ellen
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Méhtestrák sugárterápiája
Méhtestrák elleni védekezés
Méhtestrák miatti sugár mellékhatása vizelésnél
Méhtestrák felfedezése
Túlélés kemoterápia után 2.
Méhdaganat, stádiumbesorolás
Méhdaganat eltávolítása után
Műtét után kell-e rákszűrés?
Méhtestrák, duzzadt nyirokcsomók
Vizelettartás helyreállítása
Kapcsolat a rák és a császármetszés között?

Top