Kevesebb tabu, kevesebb tragédia: médiafókuszban a prosztatarákos betegek

Hogyan élnek a prosztatarákos betegek, mitől félnek és miben bízhatnak? – tették fel a kérdést társadalmi szervezetek tavasszal egy médiapályázat keretében, hogy a szerkesztőségeket országszerte arra biztassák, mutassák be a prosztatarák gyógyításának lehetőségeit és korlátait. A budapesti díjátadó sajtótájékoztatón elhangzott: minden egyes cikk vagy műsor életet menthet, ha meggyőz akár csak egy embert is, hogy menjen el időben orvoshoz vagy reményt ad egy érintettnek a betegséggel való küzdelemben.

– Szemérmesebbek vagyunk, később megyünk orvoshoz, mert sérthetetlennek gondoljuk magunkat: ez is közrejátszik abban, hogy azután jóval rövidebb ideig élünk, mint élhetnénk – adott a férfiak és a szűrővizsgálatok kapcsolatáról látleletet Lakos István, a daganatos betegek által alapított Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke. A civil szervezet évek óta folytat felvilágosító, tudatformáló tevékenységet, ebben az évben a vastagbélrák mellett a prosztatarákot helyezték fókuszba.

– Szeretnénk, ha a betegek nem rejtőzködnének, ha a férfiak nem szégyellnék a vizsgálatokat, nem titkolnák a betegségüket, hanem az őket ért sorscsapást felhasználnák arra, hogy másokat szűrésre biztassanak – fogalmazott a daganatos betegségen (vastagbélrákon) ugyancsak keresztülment Lakos István.

A médiapályázatot a Gyógyulj Velünk Egyesület (GYVE) a Magyar Urológus Társasággal (MUT), a Magyar Klinikai Onkológiai Társasággal (MKOT) és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Egészségügyi Szakosztályával (MÚOSZ) közösen írta ki.

– Kiválóan sikerült a pályázat, s elérte célját, mert országszerte foglalkoztak a prosztatarákkal az újságírók, riporterek és szerkesztők. Ez azért nagy szó manapság, mert az elmúlt hónapok bel- és külpolitikai kríziseiről való híradások és elemzések nagyon sok médiafelületet lefoglaltak, ezért más, az életünket alapjaiban befolyásoló témákra kevesebb hasáb, műsoridő, energia jutott. Összességében tekintve remek színvonalú anyagokat kaptunk, a most díjjal nem honorált kollégák többsége is szakmailag korrekt, értékes anyagot készített a prosztatarákról – értékelt Nógrádi-Tóth Erzsébet, a MÚOSZ egészségügyi szakosztályvezetője.

A díjátadáson prof. dr. Tenke Péter, a Magyar Urológus Társaság elnöke a folyamatos médiajelenlét fontosságát hangsúlyozta, kiemelve: a szűrési lehetőségek és a gyógyítási módszerek megismertetése, a tudományos ismeretterjesztés kivitelezhetetlen az újságírók nélkül. Dr. Ruzsa Ágnes, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság elnöke kiemelte a helyi és regionális médiumok súlyát és erejét a tömegtájékoztatásban, valamint köszönetet mondott azoknak a betegeknek és orvosoknak, akik nyilatkozóként rendelkezésre álltak.

A 25 pályázatból a fődíjat a zsűri Kisistók Tímeának és a Makói Városi Televízió stábjának ítélte. Televíziós kategóriában a másik díjazott Belicza Bea, a 24.hu hírportál munkatársa lett. A rádiósok közül Gimes Júlia, a Kossuth Rádió Tér-Idő című tudományos műsorának szerkesztője és Lázár Anita, a békéscsabai Csaba Rádió munkatársa anyagát ítélte legjobbnak a zsűri, emellett kiemelte Soós Kata és a hódmezővásárhelyi Rádió7 munkáját, ahol egy egész műsorfolyamot szenteltek a témának. A cikkek közül a zsűri Tánczos Mihály, a Nyugat.hu portálon megjelent „Vazelin és gumikesztyű” című riportját emelte ki, valamint díjjal ismerte el Magyar Hajnalka Zalai Hírlapban megjelent „Csak az eunuchok védettek” és Tanács István Népszabadságban megjelent „Az élet ára” című riportját.

A fotón a pályázatot jegyző szervezetek képviselői a pályázók és a díjazottak egy csoportjával.

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top