Kezelés nélkül mit sem ér a szűrés

A betegszervezetek első országos találkozóján elhangzott: ugyan hasznosak lehetnek a kampányszerű, egy-egy rendezvényhez köthető prevenciós szűrővizsgálatok, ám ezek nem helyettesíthetik az érintett lakosságot átfogóan felölelő, szervezett szűréseket. A diagnózis megfelelő orvosi kezelés nélkül nem érhet célt.

A szeptember 29-i rendezvényen mintegy félszáz hazai betegszervezet vett részt, hogy képviselőik egyrészt konzultáljanak egymással, másrészt számos ingyenes szűrést, tanácsadást és ismeretterjesztő programokat kínáljanak a résztvevőknek. A fővárosi rendezvényen utóbbi lehetőséggel mintegy kétezren éltek.

A kerekasztal megbeszélés során nagy hangsúlyt kaptak az egészségügyi szűrések. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az ad hoc szűrések önmagukban nem vezetnek célra, helyettük a népesség egészét érintő, szakmailag megalapozott szűrésekre kell minél nagyobb hangsúlyt fektetni. Problémaként fogalmazták meg, hogy a különféle egészségnapokon elérhető szűréseken feltárt problémák gyakran kezeletlenek maradnak, miután a kiszűrteket nem irányítják tovább a megfelelő ellátóhelyre, illetve a programokon részt vevők a rendellenesség tudatában sem fordulnak orvoshoz.

A kerekasztal megbeszélés másik fontos témája a betegszervezetek által végzett munka hatékonysága volt. Bodor Mária, a Rákbetegek Országos Szövetségének vetetője az egyéni segítés fontosságát emelte ki, prof. dr. Rudolf de Châtel, a Magyar Hypertonia Társaság elnöke pedig kitért arra, hogy a betegszervezeteknek nagyon fontos szerepe lenne a betegek gyógyszerszedési hajlandóságának növelésében.

Prof. dr. Kerpel-Fronius Sándor gyógyszerészeti szakértő – a rendezvény fővédnöke – is arról beszélt: a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszerek mit sem érnek, ha a betegek nem tartják be a terápiás utasításokat, és idő előtt elhagyják a gyógyszerszedést. Megjegyezte: a terápiás fegyelem növelése új anyagi források bevonása nélkül javíthatná az általános egészségi állapot szintjét.

Kapcsolódó cikkek:
Részletes információk a különféle szűrővizsgálatokról
Túl kevesen ismerik a betegszervezeteket
Nem megyünk orvoshoz, mert félünk a betegségtől
Az önvizsgálat nem a nők „kiváltsága”
Emlőrák: mielőbb felfedezni, hamar műteni
Világméretű küzdelem az emlőrák ellen
Vastagbélrák: túl sok a halálos áldozat

Top