Leukémia: 5 évesen túl a kemoterápián

Felhívjuk figyelmét, hogy ez a cikket több mint 7 éve tettük közzé, a benne szereplő információk mára elavultak lehetnek. Javasoljuk, hogy az Ön által keresett témában nézze át frissebb cikkeinket is!

Amíg 30 éve 10-12 százalékos volt a gyógyulási esélye a leukémiás gyerekeknek, addig manapság öt gyermekből négy teljesen felépül a betegségből. Az öt és fél éves Bálint Bécin 2007 nyarán diagnosztizáltak leukémiát. Azóta túl van a kemoterápián és újra meg kellett tanulnia járni. A kisfiú családjánál a Délmagyarország című napilap járt a Csongrád megyei Bordányban.

– Apa éppen borotválkozik, de mindjárt jön – kukucskál ki a kerítés résein át a csengetésünkre az öt és fél éves Bálint Béci. A csupa mosoly kisfiú gyorsan a bizalmába fogad bennünket. Amíg édesapja, Béla megérkezik, kezünkbe adja a labdáját, majd kivág egy komoly sprintet, hogy megmutassa, olyan gyorsan fut, mint a szélvész. Pedig a 35 éves bordányi növényvédelmi felügyelő csemetéje alig három éve egyik napról a másikra még csak lábra sem tudott állni. Az orvosok leukémiát diagnosztizáltak a kisfiún és elkezdték a kemoterápiás kezelését – olvasható a Délmagyarország riportjában.

A kisfiú betegségéről már a takaros családi ház konyhájában üldögélve beszélgetünk. – Három éve történt, hogy a nagyobbik fiúnk, Béci leesett az ágyról és eltört a keze. Pár nappal később egy egész éjszakát átsírt, panaszkodott, hogy nagyon fáj a keze-lába, nem tudott lábra állni. Elvittük a háziorvoshoz, majd miután nem javult az állapota, beutalót kaptunk a klinikára. Nem volt valami jó a vérképe, a láza sem csökkent, így további vizsgálatokra az intenzív osztályra küldték. Másnapra ugyan stabilizálódott az állapota, de felküldtek bennünket az onkológiára. Biológia szakos tanár vagyok, így amikor megláttam hová megyünk, megremegett a lábam – emlékszik vissza a betegség első napjaira Béci anyukája, Ági, aki éppen akkor volt a hetedik hónapban második gyermekükkel, a most két és fél éves Kálmánkával.

Július utolsó napján az orvosok közölték a családdal, hogy csontvelő vizsgálatra lesz szükség. Délutánra megtudták a diagnózist: Béci leukémiában szenved. A csontvelő elkezdett alkalmatlan fehérvérsejteket termelni. Még aznap el is kezdődött a kemoterápia. A szülők az első sokk után azzal biztatták magukat, hogy a bizonytalanságnál az mégis csak jobb, hogy tudják mi a gyermekük betegsége. Az orvosok 80 százalékos esélyt láttak a teljes gyógyulásra. Azt is elmodták, hogy legalább két éves terápiára kell számítaniuk.

– Az első három hétben a feleségem el sem mozdult Béci mellől – veszi át a szót az apuka. – Az osztályon minden kis betegnek külön szobát biztosítanak, ahol az anyukájuknak is van egy ágy. Ági fürdette, etette a fiúnkat, mellette volt a kemoterápia során. Még most is nagyon élénken él bennem, amikor a kezelések elején a fiúnk egyszer azt mondta nekünk: apa, anya segítsetek rajtam, mert nagyon beteg vagyok!

Bécinek a többi sorstársához hasonlóan kihullott a haja és újra meg kellett tanulnia járni. Nagyon kitartónak bizonyult, nemcsak magát hajtotta, de a szüleit sem hagyta csüggedni. A kezelések második és harmadik szakaszában már otthonról járt be a család a klinikára. Ilyenkor mindig nagy bőrönddel érkeztek, mert nem tudhatták, hogy hány napot kell a kórházban maradniuk. Olyan eset is előfordult, hogy fordulhattak is vissza, mert Béci szervezete még nem volt elég erős a kezelésekhez.

Miután Kálmánka megszületett, Béla fekükdt be a fiához a klinikára. A biztonság kedvéért a kisebbik fiúk születése után a köldökzsinorból őssejtet vetettek. Az egyébként 300-400 ezer forintos költséget egy alapítvány vállalta át az orvosi indokoltság miatt. Béci tavaly nyáron fejezte be a kemoterápiát és a gyógyszeres kezelést. Azóta csupa mosoly, éli a hozzá hasonló korú gyerekek mindennapjait. Még további négy évig megfigyelés alatt tartják és ezt követően kerülhet rá az orvosi kartonjára: gyógyult.

Szegeden öt éve létezik gyermek hematológiai osztály. A 28 ágyas részleg 14 különálló szobájában a beteg gyermekeket és az édesanyjukat együtt helyezik el. Szegeden három megyéből évente 30-35 gyermeket kezelnek itt. A legtöbbjük fél-egy évet tölt el az osztályon.

– 18 éves korukig minden leukémiás gyermek hozzánk kerül. A vele született betegség igen ritka, többnyire 2-5 éves korukban derül fény a kórra. Az orvostudomány rengeteget fejlődött az elmúlt évtizedek alatt: amíg 30 éve csak 10-12 százalékos volt a gyógyulási arány, addig manapság a leukémiás gyerekek 80-85 százaléka felépül. Az összdaganatos betegeink 70-75 százaléka meggyógyul – árulta el a Szegedi Gyermekklinika Hemato-onkológiai osztályának osztályvezető főorvosa, dr. Bartyik Katalin. A kezelések során nemzetközi protokollt alkalmaznak, olyan agresszív kezeléseket, amelyeket a legtöbb felnőtt szervezet ki sem bírna. A támogató kezelések miatt viszont a gyerekeknek nem igazán maradnak emlékeik a kemoterápiáról – tudtuk meg az egyetemi docenstől.

A riportot a Délmagyarország engedélyével közöltük.

Kapcsolódó cikkek:
Gyermekkori leukémia: genetika és orvoslás
Leukémia, limfóma: mi folyik az ereinkben!?
Leukémia: a betegség lényege és típusai
Leukémia: hiányoznak a jellegzetes tünetek
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Gyerekeket fenyegető tumorok
Rák: génjeinkben hordozzuk a sorsunkat?
Gyógyszerfejlesztés: küzdelem az idővel

Top