Meggyógyulhatsz: vastagbélrákos betegek közössége

Meggyógyulhatsz ” ezt a figyelemfelkeltő, nem szokványos üzenetet hordozó, de feltételes módban lévő nevet választotta az a betegekből és gyógyultakból verbuválódott egyesület, amely 2006-ban alakult, főként a Szent László Kórház onkológiai részlegén kezelt vastag- és végbélrákos páciensekből. Rendhagyónak számít, hogy a szervezet elnöke, Dobolyi Lászlóné, egészségesen vállalta a nem mindennapi feladatot.

– Nem tehettem másként. Annak idején a férjem, Dobolyi László alapította a Meggyógyulhatsz Egyesületet, de sajnos a későn felismert rosszindulatú kór legyőzte, minden orvosi gondoskodás ellenére. A család is megszenvedte ezt a küzdelmet, és úgy gondoltuk a lányommal együtt, hogy folytatnunk kell a megkezdett munkát. Férjem távozása nem tehet pontot egy fontos folyamat végére, az embereknek szükségük van a segítségre – mondta az MTI-Pressnek.

Az Egyesület létrehozásának gondolata Bodoky Györgytől, a kórház onkológiai osztályának vezető professzorától származik, aki jól ismerte betegként az alapító elnököt, és igen lényegesnek tartotta, hogy ennek a betegcsoportnak legyen önsegítő magja. A „miérteket” kutatva egybehangzó választ ad a professzor és az elnökasszony is: egy könnyen diagnosztizálható, korai stádiumban száz százalékig gyógyítható kórról van szó, amely ennek ellenére egyre nagyobb számban szedi áldozatait.

Bodoky professzor naponta szembesül sikerekkel és súlyos tragédiákkal, szerinte a „meggyógyulhatsz” biztatás reális, bár a megelőzés lenne leginkább kívánatos.

prof. dr. Bodoky György– A vastag- és végbélrák az egyik legsúlyosabb és legtöbb áldozatot szedő rosszindulatú daganatos kór. Évek óta hasztalanul és eredménytelenül ismételgetjük, hogy szervezett szűrésére igen nagy szükség lenne mind a megelőzés, mind pedig az eredményes gyógyítás érdekében. A betegséggel kapcsolatos adatok lehangolóak, minden huszadik ember ebben a betegségben hal meg. A halál oka hetven százalékban a kór késői felismerése, holott korai szakaszban az esetek nagy részében sikeresen gyógyítható – húzta alá.

Ismertetése szerint a daganat lassan alakul ki, gyakran 10-15 év is eltelik addig. Egyszerű tükrözéssel viszont a kezdődő polipok is kimutathatók a beleken. Ha nem távolítják el őket, kórossá válnak. Az emberek nem veszik komolyan a veszélyt, még akkor sem, ha érezhető, észlelhető jelei vannak, hogy az emésztőrendszer valamely részén kóros elváltozások vannak. Akkor sem, ha jelez a szervezet hasgörcs, rendezetlen széklet, túlzott fáradtság, puffadás, belső vérzés formájában.

Ötven éves kor felett ugrásszerűen megnő a megbetegedések száma, tehát lényegében mindenki veszélyeztetett ebben a korosztályban. A betegség mindkét nemet érinti, az utóbbi időben négyszeresére nőtt a megbetegedések száma. Évente 7-8 ezer új betegről szereznek tudomást az orvosok.

Dobogós helyen állunk az EU-ban

Pontos okát nem ismerik még, de a helytelen életmód, a nem megfelelő táplálkozás, a túl zsíros, kalóriadús ételek fogyasztása, a mértéktelen dohányzás és alkoholizálás mindenképpen közrejátszik kialakulásában, csakúgy, mint az öröklött, családi halmozódás.

A betegségnek különböző stádiumai, súlyossági fokozatai vannak, a célzott terápia is ezektől függ. A betegek többsége későn fordul szakorvoshoz, amikor már többnyire csak a műtéti beavatkozás jöhet számításba. Ennek során eltávolítják a beteg bélrészt, és kiegészítő kezeléseket – sugárkezelést és kemoterápiát – alkalmaznak. A betegek egy részénél szükség lehet sebészi nyílás – úgynevezett sztóma – képzésére is, hogy a széklet eltávozhasson a szervezetből. Gyógyulás esetén a sztómát bezárják, csak mintegy 15 százaléknál kell véglegesen megtartani.

Az Európai Unióban a dobogósnak számító második helyen állunk ezzel a daganatfajtával a halálozási statisztikát tekintve. Megelőzhető, gyógyítható, ennek ellenére rendkívül súlyos következményekkel járó betegség, ha elhanyagolják. Előrehaladott állapotban nemcsak az életminőség romlik, hanem a túlélés sem garantált.

Sorakoznak a feszítő kérdések

Ezért sorakoznak a kérdések: Miért kell meghalni ennyi embernek egy felismerhető, kezelhető, gyógyítható betegségben? Félelemérzet, szégyen, lustaság, információhiány, az egészségbarát szemlélet hiánya? Mi az, ami visszatartja a legtöbb embert, hogy öngondoskodó, felelős módon elmenjen legalább kétévente megvizsgáltatni magát?

E kérdésekre keresik a választ a Meggyógyulhatsz Egyesület vezetői és tagjai, akik közül már többen megtapasztalták, hogy milyen nagy ára van a felelőtlen magatartásnak, valamint azt is, hogy milyen jó lett volna, ha számukra is időben hangzik el a figyelmeztető szó.

– Mi azért tartjuk fontosnak a folyamatos felvilágosítást – magyarázta Dobolyiné -, hogy minél többen megértsék: az életükről van szó. Szövetségünk csatlakozott az Európai Bélrákos Szövetséghez (Europacolon), így „első kézből” kapjuk az információkat az új gyógyszerekről, kutatási eredményekről, modern terápiákról. Időről időre kampányokat is kezdeményezünk, a közelmúltban országos rendezvényeink voltak Nyíregyházától Pécsig, és Miskolctól Debrecenig, hogy tudatosítsuk mindenkiben a szűrés fontosságát. Szerencsére a Szent László Kórház minden infrastruktúrát biztosít működésünkhöz.

Sok betegnek nyújt kapaszkodót az üzenet: meggyógyulhatsz. Igaz, a feltételes mód egyben figyelmeztetés is: csatákról van szó, ha már itt a baj, és a háború megnyeréséig hosszú, küzdelmes az út, amit orvosnak és betegnek együtt kell megvívnia.

Kapcsolódó cikkek:
Vastag- és végbélszűrés
Vastagbélrák és végbélrák
A vastagbélrák és a végbéldaganat stádiumai
Vastagbélrák, végbélrák: stádiumok és kezelések
Sorvezető vastagbélrákos, végbélrákos betegek számára
Csökkenthető a vastagbélrák kockázata
Több időt kellene a wc-n tölteni
Elkerülhető a végzetes vastag- és végbélrák
Vastagbélrák és végbélrák: életet menthet a szűrés
Béltükrözés: a gyógyítás alapja a diagnózis
Európai küzdelem a vastagbélrák és végbélrák ellen
Meggyógyulhatsz Egyesület: országos összefogás a vastagbélrák ellen

Top