Méhnyakrák elleni oltásra lehet pályázni

Tegyünk együtt a méhnyakrák ellen! – ezzel a jelmondattal indított pályázatot a Magyar Vöröskereszt. A pályázat keretein belül összesen 435 adag méhnyakrák elleni védőoltást osztanak ki olyan szociálisan rászoruló fiatal lányoknak, akiknek más módon nincs lehetőségük a védőoltás igénybevételére. A márciusban már meghirdetett pályázat eredménytelensége miatt, most módosított feltételekkel ismét van lehetőség a pályázatok benyújtására.

A pályázatra a 10.000 lakos feletti önkormányzatok és önkormányzati társulások nyújthatnak be pályázatot szociálisan rászoruló leányok számára, október 15-ig. Amint arról a Weborvos is beszámolt, a több mint 20 millió forint összértékű védőoltásokat egy gyógyszercég adományozta a Magyar Vöröskeresztnek.

Az ÁNTSZ adatai szerint Magyarországon a méhnyakrák a mellrák után a második leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség a 45 éven aluli nők körében.

A Magyar Vöröskereszt fő célkitűzései közé tartozik az egészség védelme, ezért próbál minden a társadalom egészségvédelmét szolgáló kezdeményezés mellé állni, ami az egészséges szemléletmód kialakítását szolgálja. Az akció célja, hogy felhívja a figyelmet az egyén felelősségére a méhnyakrák megelőzésében, tájékoztatást nyújtson annak lehetőségeiről, és elérhetővé tegye a méhnyakrák elleni oltást olyanok számára is, akiknek egyébként erre nem lenne lehetősége.

Az oltóanyag szakszerű eljuttatását a Magyar Vöröskereszt biztosítja azokhoz a pályázó által megjelölt orvosokhoz, akik az oltásokat beadják. Bővebb információ a pályázat feltételeiről a Magyar Vöröskereszt honlapján olvasható.

Kapcsolódó cikkek:
Állami program a méhnyakrák megelőzésére
Vírusból méhnyakrák: oltás kinek, hol, mennyiért?
Méhnyakrák: miért olyan sok az áldozat!?
Méhnyakrák: hogyan pusztít a HPV? (videó)

Top