A fájdalom megélése mindig szubjektív, a fájdalomküszöb akár napról-napra változhat. A fájdalomra való reagálás függ a beteg aktuális fizikai és pszichés állapotától éppúgy, mint a fájdalommal való kapcsolatától, azaz neveltetésétől, vélekedéseitől, hitétől, társadalmi-szociális helyzetétől. A pszichogén fájdalom nem választható el a szervi vagy idegi eredetű fájdalmaktól, minden fájdalomnak van pszichológiai vonatkozása is.
A pszichés eredetű – illetve pszichológiai tényezők által felerősített – fájdalmakra nem mondható az, hogy „csak bebeszéli magának” a beteg. E fájdalomtípus éppen olyan valós szenvedést képes okozni, mint a szervi vagy idegi eredetű fájdalmak, ez sosem kérdőjelezhető meg. Bár a fájdalom nagysága objektíven nem mérhető, ettől még minden fájdalmat komolyan kell venni és kezelni. Gyakran maga a fájdalomtól való félelem is növeli, felnagyítja a fájdalomérzetet: a szorongásról agyi MRI vizsgálatokkal is bizonyították, hogy csökkenti a fájdalomküszöböt, s akár krónikus fájdalom szindróma kialakulásához is vezethet, amikor a fájdalom – a valós kiváltó okoktól részben függetlenül – állandósul (önálló válaszban bemutatjuk hogyan).
A fájdalomérzet összefügg a depresszió mértékével is: egy öngerjesztő, befelé fordulást elősegítő, negatív spirálba kerülhet a beteg. Ahogyan a panaszok eredete, ez esetben a kezelés is lehet pszichológiai: akár placebohatás kihasználásával, figyelemelterelő és relaxációs technikák alkalmazásával is jelentősen javítható a pszichogén fájdalmaktól szenvedő beteg állapota. Sajnos még mindig sokan ódzkodnak tőle, hogy segítséget kérjenek a kórház vagy az onkológiai osztály pszichológusától, pedig érdemes megpróbálni, mert a szakember olyan módszereket tud tanítani, amelyek révén számottevően javulhat a beteg közérzete.
Forrás: 200 válasz a vastagbélrákról és végbélrákról
Ide kattintva kövesse rovatunk frissítéseit a Rákgyógyítás.hu Facebook csatornáján!
