Hányást, émelygést okozhat maga a daganat: egy kis méretű emlőtumor is képes olyan anyagokat termelni, amelyek negatívan befolyásolják az anyagcsere folyamatokat. Állhat a háttérben kiszáradás vagy vízfelhalmozódás, túl magas kalciumszint is. Hányingert okozhat a veseelégtelenségből eredő urémia, amikor a vérben felhalmozódnak a fehérje-anyagcsere bomlástermékei (ekkor a bőr szürkés elszíneződése jellemző). Gyomor- vagy bélrendszeri elzáródás éppúgy okozhat hányingert, mint a májáttét vagy az agyi áttét. Gyulladás és fertőzés is állhat a tünetek mögött. Pszichológiai tényezők – a kezelésektől való félelem – is kiválthatnak hányingert.

Felléphet hányinger, hányás közvetlenül az emlőműtét után is, amikor az altatás és műtéti fájdalomcsillapítás mellékhatása lehet az öklendezés. Egyes fájdalomcsillapítók (opiátok, morfinszármazékok) szintén okozhatnak émelygést.

Legnagyobb kockázattal az onkológiai gyógyszerek okozhatnak hányingert, hányást. A szervezetbe kerülő, illetve ott a kezelések hatására termelődő vegyi anyagok ingerlik az agy hányásközpontját, a hányás egy védekező funkcióját aktivál. Szintén okozhat hányingert, hogy a gyorsan osztódó ráksejtekre ható kemoterápiás gyógyszerek más gyorsan osztódó, de egészséges sejteket, így a gyomor- és bélrendszer nyálkahártyáját is károsítják.

Az emlőrákos betegek egy kisebb részénél már azelőtt megkezdődik az émelygés és a hányás, hogy bármiféle onkológiai gyógyszert kaptak volna. Anticipátoros hányásnak nevezik, amikor a betegnek már a kórházba belépve felkavarodik a gyomra. Ezt kiválthatja a „kórházszag”, a háttérben pedig a szorongás, esetleges korábbi rossz emlékek húzódnak meg. Tehát éppen a mellékhatásoktól való félelem lesz okozója a mellékhatásoknak.

A beadott onkológiai hatóanyagokkal függ össze a kezelés után hamar jelentkező, akut hányás: jellemzően egy-két órán belül (de biztosan 24 órán belül) megindul, általában igen intenzív, erőteljes öklendezéssel jár. Elhúzódó hányásról van szó, amikor a kezelést követő napokban szembesül a beteg a mellékhatással: előfordulhat a gyógyszerbeadást követően 3-5 nappal később is, hogy hányni kezd valaki. Általában az elhúzódó hányás kevésbé intenzív, mint az akut, viszont mivel hosszabban tart, nagyon megterhelő lehet. Áttörő hányás, amikor a gyógyszerekkel visszaszorított hányás egyszer áttör a gyógyszeres gáton és a korábbi sikeres csillapítás ellenére intenzíven jelentkezik. Esetenként az is előfordul, hogy nem sikerül csillapítani a mellékhatást, ez a refrakter hányás.

Közel sem minden betegnél alakul ki hányás vagy hányinger. A rizikót befolyásolják magához a beteghez fűződő tényezők: az általános fizikai állapot (erőnlét, tápláltság, daganat(ok) elhelyezkedése és stádiuma), az általános érzelmi állapot (szorongás, a korábbi kezelések során szerzett tapasztalatok). Nőknél gyakoribb a hányás, s ez jellemző az átlagosnál fiatalabb betegekre is, illetve azokra, akik más szituációkban (pl. buszon) is hajlamosabbak az émelygésre.

A terápiához kötődően négy kategóriába sorolják a rákellenes gyógyszereket aszerint, mennyire jellemző, hogy – hányinger-csillapító kezelés alkalmazása nélkül – hányingert, hányást váltanak ki. Ezt az adott gyógyszer emetogén potenciáljának nevezik. Az emlőrák elleni terápiákra jellemző, hogy a klasszikus kemoterápiás protokolloknak magasabb, míg a ráksejtekre célzottan hatni képes kezeléseknek alacsonyabb a hányingerkeltő hatásuk. A célzott terápiás gyógyszereket viszont gyakran alkalmazhatják kemoterápiás kombinációban is, így a hatás mellett a mellékhatások is összeadódhatnak. A kezelőorvos a terápia megkezdésekor felvilágosítást tud adni arról, hogy a tervezett kezeléseknek mekkora az emetogén kockázata, s mit tud tenni az orvos és a beteg ennek csökkentése érdekében.