Alig fél évszázaddal ezelőtt a rákos gyermekeknek csak kis százaléka érte meg a felnőtt kort, ma már az arány éppen fordított: a többség kigyógyul a betegségből. Ebben pedig a korszerű diagnosztikai és terápiás lehetőségek folyamatos fejlődése mellett a gyermekonkológiai centrumok létrejöttének is komoly szerepe van. Kriván Gergellyel, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnökével a novekedes.hu portál beszélgetett.
– Mennyire gyakoriak gyermekkorban a rákos megbetegedések?
– Évente átlagosan körülbelül 250 új esetet diagnosztizálunk, de mivel jellemzően két évig tart egy kezelés, illetve, mert öt éven át azokat is szorosan követjük és rendszeresen ellenőrizzük, akiknek már nincs szükségük aktív kezelésre, összességében 1000-2000 daganatos gyermekről beszélünk.
– A felnőtteknél gyakori, hogy későn fordulnak orvoshoz, a gyerekekre viszont bizonyára sokkal jobban figyelnek a szülők.
– Így van, itt lényegesen ritkább az elhanyagolt daganat, előrehaladott állapot szinte kizárólag serdülőkorban fordul elő, amikor már el tudják titkolni a panaszaikat. A kisebbeket a szülők általában már a legkisebb tünettel is orvoshoz viszik, jobb esetben feleslegesen, de a házi gyermekorvosi hálózat is jól működik: a kollégák is inkább küldik az onkológiai központba azokat a gyereket, akiknél szerencsére sok esetben nem igazolódik a gyanú.
– Melyek a leggyakoribb gyermekkori daganatok, mi a különbség ebben a felnőttek és a gyerekek között?
– Gyermekkorban az első helyen a vérképzőszervi daganatok, azon belül is az akut limfoid leukémia áll. A második leggyakoribbak a központi idegrendszer rákos elváltozásai, ám gyermekkorban ezek elhelyezkedésükben és szövettani típusukban is mások, mint felnőttkorban. Sok esetben előfordul a szimpatikus idegrendszer tumora, a neuroblasztóma, és viszonylag gyakoriak a különböző rosszindulatú lágyrész-, vese-, csontelváltozások.
Számos, onkológiai kórkép nem, vagy csak nagyon ritkán fordul elő gyermekeknél, így az ivarrendszeri daganatok és az olyan, döntően az életmódhoz kötődő elváltozások, mint a tüdő-, a gyomor- és bélrendszeri, vagy a hólyagrák. Ezeknél ugyanis túlnyomórészt hosszú évek, évtizedek kellenek a rák kifejlődéséhez.
– A daganatos megbetegedések kialakulását genetikai és/vagy életmódbeli okokkal szokták magyarázni, de mivel, főleg a kisgyerekeknél ez utóbbi nem jöhet szóba, döntően öröklött hajlamosító tényezők vannak a rákos elváltozások háttérben?
– Igen, és ezeket egyes esetekben fel lehet deríteni, máskor rejtve maradnak, de ha nagyon korán jelentkezik a megbetegedés, akkor szinte biztosan van mögötte genetikai meghatározottság. Ezt egyre gyakrabban fel tudjuk tárni az olyan új vizsgáló módszerekkel, amilyen a molekuláris genetikai diagnosztika, amely segít megtalálni azokat az úgynevezett mutálódott onkogéneket, amelyek felelősek lehetnek a daganatok kialakulásáért. A mutációk nagy része szerzett és nem örökíthető, de kis számban előfordulnak öröklődő, úgynevezett csíravonal mutációk is.
– Ilyen eljárást minden esetben alkalmaznak? Hiszen testvéreknél akár életmentő is lehet az információ, hogy van rákra hajlamosító gén.
– Leukémiában mindig, mert egyes genetikai elváltozások jelenléte esetén akkor is csontvelő-átültetésre van szükség, ha a beteg kezdetben jól reagál a gyógyszeres kezelésre. Azoknál is indokolt a molekuláris genetikai vizsgálat, akinél kiújul vagy idővel más szervben is megjelenik a daganat. A testvéreknél egyáltalán nem biztos, hogy jelen van ugyanaz a mutáció, vagy ha igen, akkor sem jelenti ez azt, hogy a rák ki is fejlődik, ez sok tényezőtől függ. Találkoztunk nem egy esettel, amikor valamelyik szülőben szintén ott volt a mutáns gén, de soha nem okozott bajt, míg a gyermekénél igen.
– Jelenleg a daganatos gyermekek mekkora hányadánál lehet ezt az eljárást igénybe venni?
– Ma még alacsony, 10 százalék körüli az arány, de ahol egy genetikai mutációt be tudunk azonosítani, és arra van célzott terápia, ott már azt is alkalmazzuk, a hagyományos kemoterápia kiegészítéseként.
Az onkológiai kezelések egyre gyakrabban mutáció-, és nem daganat-specifikusak, és nem az osztódó sejteket pusztítjuk a citosztatikumokkal, hanem azt a gént támadjuk célzottan, amelynek a következtében a rák kialakult. Ennek a nagyobb hatékonyság mellett óriási előnye, hogy a beteget sokkal kevesebb toxikus ártalomnak tesszük ki, nem megy tönkre a vérképzése, nem károsodnak a csírasejtei, nem hullik ki a haja, nem károsodik a mája, vagyis a mellékhatások nagymértékben mérséklődnek. Ez pedig rendkívüli jelentőségű, hiszen különösen, mert gyerekekről van szó, minden módon törekednünk kell arra, hogy a szükséges kezelések a lehető legkisebb megpróbáltatást és hosszú távú következményt jelentsenek a számukra.
A beszélgetés folytatása a novekedes.hu oldalon érhető el.
