Erre azokban a súlyos esetekben lehet szükség, ha nemcsak enni nem tud a beteg hagyományos úton, hanem nincs abban az állapotban az emésztőrendszere, hogy fel tudná dolgozni a táplálékot (például bélelzáródást követően). Ekkor tehát nem járható út sem az orrszondán keresztüli, sem a hasfalon át beültetett eszközön át való enterális táplálás közvetlenül a gyomorba vagy a vékonybélbe. Ráadásul a műtét előtt, illetve a lábadozás időszakában, valamint az aktív onkológiai kezelés alatt még  fokozott is a szervezett tápanyagigénye, így az sokszor a betegség és a mellékhatások miatt nem is elégíthető ki másként, csak infúziós táplálással.

A parenterális táplálás során a betegnek infúzión keresztül, perifériás vagy központi vénába, tehát közvetlenül a vérbe juttatnak be tápoldatokat, zsírt, szénhidrátot, vitaminokat, nyomelemeket, a fehérjék építőköveinek számító aminosavakat. (A gyakran alkalmazott infúziós folyadékpótlás nem parenterális táplálás.)

Az infúzión keresztüli táplálás folyamatos szoros laboratóriumi kontrollt tesz szükségessé. Parenterális táplálást csak akkor alkalmaznak, ha nincs más megoldás, mivel az életkilátásokat javítani képes eredményessége mellett számos kockázatot is hordoz, ami részben a beadás módjában, a megnövekvő fertőzésveszélyben, részben az anyagcserében vagy az egyes szervek működésében fellépő lehetséges komplikációkban gyökerezik, s a tartósan üresen maradó bélrendszer is károsodik. Ennek ellenére arra is van példa, hogy a parenterális táplálást mégis hosszabb időn keresztül kell alkalmazni.

Forrás: 200 válasz a vastagbélrákról és végbélrákról

Ide kattintva kövesse rovatunk frissítéseit a Rákgyógyítás.hu Facebook csatornáján!