Mit (t)ehet a vastagbéldaganatos beteg a székrekedés ellen?

A székrekedés – a szövődmények elkerülése érdekében is – szakorvosi kivizsgálást és szükség szerint orvosi kezelést igényel a vastagbéldaganatos betegeknél, mert nem mindegy, hogy annak hátterében tumor, fertőzés, műtéti következmény, sugárterápiás vagy onkológiai gyógyszeres terápiás mellékhatás áll-e. Ugyanakkor bármi is legyen a tünetek kiváltója, a beteg által követhető diétás javaslatok egybecsengenek.

Kiegészítő kezelést jelenthet a hashajtó hatású gyógyvíz, keserűvíz ivása, ám mivel ez hosszú távon hozzászokást okozhat, használatát csak kúraszerűen ajánlják.

Operáció után mielőbbi mozgás javasolt. Ha ez akadályba ütközik, fekvőbetegeknél akár az ágyban is tornázni kell, továbbá segíthet a has masszírozása a vastagbél lefutásának irányában, illetve a légzőgyakorlatok végzése a nap folyamán több alkalommal is, mert a rekeszizom pumpáló mozgása is serkentheti a bélmozgást.

Sok folyadékot kell fogyasztani, amelyben hasznos növelni a rostos gyümölcslevek arányát. Egyébként is rostokban gazdag étrendre van szükség, hogy egyrészt nagyobb tömegű, de lazább széklet alakulhasson ki, másrészt növekedjen a bélben lévő hasznos baktériumok száma. Müzlik, hámozatlan és aprómagvas gyümölcsök (eper, málna, ribizli, füge, kivi) fogyasztása is segíthet. Hasznos az ételeket zabpehellyel, zabkorpával dúsítani. A bélmozgást ugyancsak serkentheti a paradicsom, a paraj, a sóska, a vöröshagyma, a fokhagyma, a banán, mindenekelőtt pedig a szilva akár nyers formában, akár szilvalekvárként. Hashajtó gyógytea mellett a koffeintartalmú italok, a kávé fogyasztása is segítheti a székelést. Az erős fekete teát, a kakaót, a csokoládét, a finomított lisztből készült péksüteményeket viszont kerülni kell, mert azok hasfogók lehetnek.

Forrás: 200 válasz a vastagbélrákról és végbélrákról

Ide kattintva kövesse rovatunk frissítéseit a Rákgyógyítás.hu Facebook csatornáján!

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top