Mozgással csökkenthető a vastagbélrák kockázata

Több évtized alatt összegyűlt adatok elemzése alapján igazolódni látszik a feltevés, hogy a rendszeres testmozgás jelentősen csökkentheti a vastagbélrák kialakulásának esélyét.

A vastagbél- és végbélrák a világon a harmadik leggyakoribb rosszindulatú daganattípus, amelyből egyedül az Egyesült Államokban évente több mint 140 ezer új esetet regisztrálnak – ebből körülbelül 100 ezer esetet tesz ki a vastagbélrák és 40 ezret a végbélrák. Az új tanulmány szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy ha az emberek lényegesen többet mozognának, mint most, akkor csak az USA-ban évente mintegy 24 ezer vastagbélrákos megbetegedés – vagyis az esetek 24%-a – lenne elkerülhető – számolt be a British Journal of Cancer című szakfolyóiratban megjelent közleményről az Origo Egészség.

Wolin és munkatársai az 1984-től napjainkig terjedő időszak valamennyi olyan jelentős, angol nyelven megjelent közleményének következtetéseit összegezték, amely a fizikai aktivitásnak a vastagbélrák kockázatára gyakorolt hatásával foglalkozik. Azokat a tanulmányokat azonban, amelyek a vastagbélrákon kívül a végbélrákot is tárgyalják, nem vették figyelembe: ennek oka, hogy a végbélrákról bebizonyosodott, hogy kialakulásának kockázatára nincs hatással a testmozgás, így ez a vastagbélrákkal együtt elemezve csak lerontotta volna a statisztikai összefüggést. Wolinék összesen 52 tanulmányt feldolgozó cikke pillanatnyilag a legátfogóbb ebben a témában.

Az áttekintés egyebek mellett azt a tanulságot hozta, hogy a testmozgás bármilyen fajtája egyöntetűen kedvező hatással bír, legyen szó akár szabadidős tevékenységről (például kocogás, biciklizés, úszás) vagy fizikai munkáról (például emelés, ásás). “A rákellenes védőhatás lényegében bármiféle fizikai aktivitás esetén érvényesül, méghozzá mindkét nemben egyformán. Folyamatosan gyűlnek a bizonyítékok, hogy életstílusunk megválasztásával sok esetben valóban nagyban befolyásolhatjuk a daganatos betegségek megjelenésének kockázatát, a testmozgás pedig biztosan vezet a vastagbélrák ellen bevethető stratégiák listájának élén” – mondta Wolin.

Hogy pontosan mekkora különbséget tapasztaltak az egyes vizsgálatokban a legkevesebbet és legtöbbet mozgók között, az tanulmányról tanulmányra változott. Például egy 2007-es, éppen Wolin és munkacsoportja által végzett felmérés 23%-os kockázatcsökkenést mutatott ki azon nők javára, akik a vizsgálatba bevontak közül a legtöbbet gyalogoltak. Míg ez utóbbi csoportban a heti átlag az 5-6 órányi gyaloglás volt, a legkevesebbet gyalogló nők alig fél órát sétáltak hetente.

“Amitől az eredmények igazán meggyőzőek, az az, hogy a testmozgás és a vastagbélrák csökkent kockázata közötti kapcsolatot egy sor tanulmány kimutatta attól függetlenül, hogy azokban a fizikai aktivitást milyen módszerrel határozták meg. Ez egyértelműen arra utal, hogy markáns összefüggést találtunk, és nincs helye további kételynek afelől, hogy a testmozgás valóban számottevő védelmet nyújt a vastagbélrákkal szemben” – hangsúlyozta Kathleen Y. Wolin professzor, a washingtoni Stieman Cancer Center rákmegelőzési szakértője.

Kapcsolódó cikkek:
Csökkenthető a vastagbélrák kockázata
Elkerülhető a végzetes vastag- és végbélrák
Vastagbélszűrés: a beteg dönthet a vizsgálatokról
Több időt kellene a wc-n tölteni
Az elhízás szerepe a rák kialakulásában

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top