A daganatos betegség diagnózisához és kezeléséhez, a betegség tudatához gyakran társul szorongás. A rákbetegség önmagában is megrengeti a biztonságérzetet, ezt most a koronavírus járvány is tetézi, hiszen a daganatos betegek, különösen a daganatellenes terápiák időszakában a fokozott kockázati csoportba tartoznak. Az érintettek most két tűz között érezhetik magukat. A betegek egy része – a szakorvosokkal összhangban – úgy ítéli meg, hogy mivel a rák egy már meglévő és fenyegető probléma, azt kezelni kell, ők a járványvédelmi óvintézkedések betartásán túl nem őrlődnek (annyit) a koronavírus kockázata miatt. Másokat ugyanakkor nagy szorongással tölt el a helyzet, szinte félve érkeznek a kórházba. Néveri Kitti, a Dél-Pesti Centrumkórház onkológiai osztályának pszichológusa olyan módszereket gyűjtött össze, amelyek segítségével lecsendesíthetők a negatív gondolatok, enyhíthető a szorongás és odahaza, egyedül is alkalmazhatók.
Distressznek nevezik azt a jelenségcsoportot, amellyel a daganatos betegek lelkiállapota a leggyakrabban leírható. A distressz a negatív érzelmek széles skáláját foglalja magában a szomorúságtól és félelemtől a pánikon keresztül a depresszióig. Ez kezdetben normális reakció a betegben és a hozzátartozókban, de a distressz intenzitása a betegséghez való alkalmazkodással néhány héten belül csökkenhet. A feszültség következménye lehet az ingerlékenység, a düh, máskor az erőtlenség, a haszontalanság érzete, a koncentrációképesség romlása, a memóriazavarok, a döntésképtelenség. Fizikai tünet lehet a hányinger, az álmatlanság, a fáradtság, az étvágytalanság, a fájdalmak erősödése.
A negatív jelenségek felerősíthetik egymás hatását vagy épp a gyógyszerek mellékhatásait, ezzel taszítva negatív örvénybe a beteget. A distressz a családtagokat, az ápolásban résztvevő hozzátartozókat is sújtja, sőt ők olykor erősebb distressz hatásokról számolnak be, mint maguk a betegek. A distressznek ugyanakkor minden tünete hatékonyan enyhíthető.
A mai napot kell túlélni
Néveri Kitti
Néveri Kitti rámutat: krízisállapotban nemcsak az érzelmi egyensúly bomlik fel, hanem az értelmi is, torzul a gondolkodás. Felerősödhetnek a katasztrofizáló gondolatok, egy „felnőtt én” állapotból visszalépünk egy gyermeki, éretlenebb állapotba. Elönthetnek a félelmek, nem tudunk koncentrálni az előttünk álló feladatokra, szorongunk a jövővel kapcsolatban. Ezen az segíthet, ha sikerül visszaszerezni a kontroll érzését.
– A mai napot kell túlélni, nem a holnapot! – adja meg az alaptézist a pszichológus. – A legfontosabb, hogy mindig egyetlen problémára koncentráljunk, amit aktuálisan meg kell oldanunk. Ha folyamatosan a jövő lehetséges kockázatain és veszélyein rágódunk, elönt bennünket a szorongás, megbénítja a gondolatainkat, leblokkol, cselekvőképtelenné tesz. A jelenre kell szűkíteni a fókuszunkat. Könnyebbnek tűnik a nagy terhekkel is megbirkóznunk, ha azt kisebb részekre bontjuk, kisebb napi-heti célokat kitűzve. A mai nap feladata például eljutni a kórházba, felvenni az adott napi kezelést, majd hazamenni. Vagy a mai nap feladata elvégezni azt a gyógytornát, amit előírtak számunkra vagy amit interneten találtunk. Vagy a mai nap feladata egy nagyobb adag ebédet megfőzni, aminek egy része a fagyasztóba kerül, hogy a következő kezelés után erre már ne legyen gondunk – hoz hétköznapi példákat Néveri Kitti.
Megjegyzi: a jelenre való koncentrálás nem egy újkeletű pszichológiai ajánlás. Már a Bibliában is szerepelt: „Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.” A pszichológus további konkrét példákat említ.
– Ma nem a 20 alkalomból álló kemoterápiás kezelést kell átvészelnem, hanem csak a mai infúziót. Ma nem attól kell rettegnem, hogy a kórházba menet vagy ott elkapom-e a koronavírust és lélegeztetőgépre kerülök-e, hanem a mai feladatom, hogy megtegyem a javasolt óvintézkedéseket és fegyelmezetten együttműködjek az orvosommal – magyarázza Néveri Kitti. Azt javasolja: minden egyes nap végén, lefekvés előtt fogalmazzunk meg és írjunk le három dolgot, amit sikerült megvalósítanunk, ami jól alakult. Ezek lehetnek egészen apró sikerek is, mint egy finom vacsora vagy egy telefonbeszélgetés. A lényeg, hogy vegyük észre a megpróbáltatások közepette is a pozitív történéseket. Ez megerősíthet abban: ahogyan ma, úgy holnap is meg- oldjuk, amit meg kell oldanunk.
Kijelölt idő az aggódásra
– Az aggodalmakat nem tudjuk teljesen kiiktatni az életünkből, de meg kell próbálnunk kordába szorítani azokat. Gyakorlást igényel, de sokaknál beválik a tudatos (szakszóval kognitív) viselkedésterápia. Jelöljünk ki a napban 20-30 percet az aggódásra! Tudatosan döntsük el: ma délután 3-tól fél 4-ig félni fogok. Ebben az időben engedjük, hogy elöntsenek bennünket az aggasztó gondolataink, engedjünk szabad utat a félelmeinknek. Viszont ha letelik az idő, kezdjünk más tevékenységbe. Az aggódás napi feladatát kipipáltuk, most már mást kell csinálnunk. Amikor napközben más időszakban előtolakodnak a negatív érzéseink, parancsoljunk idejében magunkra: stop! Ezzel majd később foglalkozom. Majd háromtól aggódok, addig élem az életem – fogalmaz Néveri Kitti.
Hasonlóan érdemes a hírek követésének, különösen az internetezésnek, a Facebook korlát nélküli „görgetésének” időkorlátot szabni, ugyanis a negatív híráradat is növeli a szorongást. Csökkentsük tudatosan a hírfogyasztást! Helyette olyan időtöltéseket helyezzünk előtérbe, amelyek elterelik a gondola- tokat a betegségről. Ez lehet akár olvasás, rejtvényfejtés, konyhai sütés-főzés, házi munka, kreatív alkotás, kertészkedés. Az aggódásra szánt idő után vezessük le a feszültséget, mozogjunk! A mozgásnak egyébként is nagyon fontos szerepe van az egészség megőrzésében és visszanyerésében. Menjünk ki a kertbe, ha erre nincs lehetőségünk, nyissunk ablakot és tornázzunk, lélegezzünk mélyeket! Az interneten számos otthon végezhető gyógytorna oktatóvideó is elérhető.
A nyugodt hely megtalálása
Sokat számít a nyugalom visszanyerésében, ha valaki rendszeresen végez légzőgyakorlatokat és megtanul egyszerű relaxációs technikákat. Az alábbi 2 perces légzéskontrollt például bárki, bármilyen helyzetben elvégezheti. Szívjuk teli a tüdőnket levegővel annyi idő alatt, míg magunkban 4-ig elszámolunk. 2 másodpercig tartsuk bent, majd nagyon-nagyon lassan, legalább 15-ig el-számolva fújjuk ki a levegőt. Ismételjük meg ezt egymás után legalább ötször. A légzőgyakorlat kombinálható a képzeletet is mozgósító technikával.
– A gyakorlat lényege: találjunk egy biztonságos helyet a képzeletünkben! Csukjuk be a szemünket, lélegezzünk nyugodtan, majd képzeljünk el egy olyat helyet, ahol meg tudnánk nyugodni, ahol teljesen el tudnánk magunkat engedni. Ez lehet egy tényleg létező, valóságos helyszín vagy csak egy elképzelt hely is. Figyeljük meg ennek a helynek a tulajdonságait, a színeit, a hangjait, a hőmérsékletét. Ha sikerül elképzelni ezt a biztonságos helyet, a test ellazul, a légzés és a szívdobogás lassul, az idegesség alábbhagy, átélhetővé válhat a nyugalom, ami elősegíti a regenerálódást. Ezt az utazást naponta akár többször is elvégezhetjük, elalvás előtt különösen jó hatása lehet – tanácsolja Néveri Kitti.
Némi gyakorlás után ugyancsak könnyen kivitelezhető a progresszív izomrelaxációnak nevezett technika.
– Szánjunk 20 nyugodt percet az alábbi gyakorlatsorra. Helyezkedjünk el kényelmesen, csukjuk be a szemünket. A feladat az lesz, hogy egymás után megfeszítjük egyes izom- csoportjainkat, 10 másodpercig megtartsuk a feszülést, majd elernyesszük az izmokat. Kezdjük a kezekkel: szorítsuk ökölbe a tenyerünket, majd engedjük el. Ezután sorban következzen az alkar, a felkar, a vállak, a mellizmok, a hát, a nyak, az arc izmainak megfeszítése, majd elernyesztése. Haladjunk lefelé, ne maradjanak ki a fenékizmok, a combok, a vádli, végül a lábfej, a lábujjak sem. Amíg erre összpontosítunk, az agyunk nem gondolkodik máson, hanem saját magunkra, izmainkra, légzésünkre, létezésünkre figyelünk. Ez a befelé fordulás segít a világ és saját gondolataink lecsendesítésében, végül az egész test ellazításában, az idegrendszer megnyugtatásában – ígéri Néveri Kitti.
