Nemzeti Betegfórum

2012. november 9-én kezdheti meg működését a civil szervezetek által régóta várt Nemzeti Betegfórum.

A Nemzeti Betegfórum (NBF) kialakításának több mint egy év óta húzódó folyamata végére tehet pontot az a konferencia, amely az NBF Előkészítő Választmánya, a Terápiás Együttműködésért az Egészségügyben Közhasznú Egyesület (TEREK) és az Egészségügyi Államtitkárság közös szervezésében valósul meg.

A program időpontja az államtitkárság kérésére született meg: akkorra van esélye, hogy a 2011.06.28-án utoljára ülésezett Nemzeti Egészségügyi Tanács szerepét a betegszervezetekkel történő egyeztetés terén átvevő NBF létesítését előíró 2011. évi CLXXVI. törvény előírásainak megfelelően megszületik a miniszteri rendelet – olvasható a Medical Online cikkében.

November 9-én előadást tart a Európai Betegfórum igazgatója, Nicola Bedlington és előreláthatólag Szócska Miklós államtitkár is részt vesz a tanácskozáson. Az “indító” konferencia célja a beteg (ügyfél) központú, fenntartható egészségügy és az egészséggazdaság mint húzóágazat témájának körüljárása. El szeretnék érni a betegszervezetek bevonását a szektor fenntartható működésébe a szabályalkotástól, a személyre szabott segédeszköz kiválasztáson át a terápiahűség javításáig, azaz a cél a páciensek (ügyfelek) részvételének maximalizálása a gyógyításban. Be kívánják mutatni, miért előnyös társadalmi és nemzetgazdasági szempontból, ha a páciensből az egészségszektor felelős, kompetens és cselekvő alanya (ügyfele) lesz, ahelyett, hogy az egészségügy passzív, felkészületlen, “nemtörődöm” tárgya maradna.

Az egészségügyi civil szervezetek célkitűzései a NBF kapcsán:
– hozzájárulás a betegek életminőségének javításához
– transzparencia elérése a szervezetek között
– egységes szakmai sztenderdek létrehozása az egyéni egészségnyereség maximalizálására
– demokratikus hozzáférés a gyógyítási javakhoz
– betegséggel járó stigmatizáció csökkentése
– folyamatos együttműködés a nemzeti konzultáció rendszerében
– szoros szakmai együttműködés kialakítása a szakkollégiumi rendszerrel
– kommunikációs jellegű és egyéb jó gyakorlatok gyűjtése az egészségnyereség elérése érdekében.

Kapcsolódó cikkek:
Erőt ad a bajban a közös küzdelem

Top