Nemzeti Rákellenes Nap: közös ünneplésre invitálnak a Tűzmadár Házba

A Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából szabadtéri ünnepségre hívja a közösségbe vágyókat és a rákbetegekkel szolidaritást vállaló érdeklődőket a Tűzmadár Alapítvány. 2012. április 13-án többek között zene és vershallgatás, közös virágültetés, fotókiállítás és kívánság léggömbök levegőbe engedése várja a Tűzmadár Házba látogató érdeklődőket.

Ünnepeljük együtt ismét az emberi erőfeszítést, a remény és a szeretet erejét, az újrakezdés, újjászületés lehetőségét, a gyógyítók és gyógyulók kitartását – áll a Tűzmadár Alapítvány meghívójában.

A rendezvény programja:
– Regisztráció
– Az ünnepséget a Baby Elephant Band – a fővárosi Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium növendékeinek koncertje nyitja meg
– Köszöntő beszédet mond Rohánszky Magda, a Tűzmadár Alapítvány vezetője
– Tavaszköszöntő vers – verset mond Kontra Sarolta festőművész
– A remény virágai – közös virágültetés a Tűzmadár kertben (Mindenkit arra kérnek, hogy vigyen egy kerti virágot vagy elültethető palántát.)
– Büfé
– Felszáll a Tűzmadár: kívánság léggömbök útra bocsátása
– „Az égbolt rejtett csodái” – Éder István asztro-fotós kiállításának megnyitója. A kiállítást megnyitja: Vajkai Zsófia
 
A rendezvény helyszíne és időpontja:
Tűzmadár Ház, Szent László Kórház 1. pavilon; cím: 1097 Budapest, Gyáli út 5-7.
2012. április 13-án, 11 órától

A szervezők kérik az érdeklődőket, hogy részvételi szándékukat előre jelezzék legkésőbb 2012. április 11-ig. Regisztrálni a 06-30-478-2958 telefonszámon vagy az info@tuzmadaralapitvany.hu e-mail címen lehet.

Kapcsolódó cikkek:
Az életet ünnepelték a Tűzmadár Házban
Tűzmadár Ház: gyógytorna, tréningek, közösség
Sorstársközösségek: osztoznak bajban és örömben
Civilek: sorstárskapcsolatok és érdekképviselet
Túl kevesen ismerik a betegszervezeteket
Közösen szembenézni a rákkal
Kicsorbítható az éle Démoklész kardjának

Top