Nobel-díj: Miért nem hal meg a ráksejt?

A 2009-es orvosi Nobel-díjat három olyan kutató kapta ” Elizabeth H. Blackburn, Jack W. Szostak, Carol W. Greider “, aki a biológia egyik nagy problémájára talált megoldást: hogyan másolódnak a kromoszómák és hogyan védik meg magukat attól, hogy az osztódások során a genetikai anyag sérüljön? Ennek nagy jelentősége van a rákkutatásban is, a tudósok munkássága ugyanis közelebb vitt annak megértéséhez, miért nem halnak meg a ráksejtek, azaz miként következik be a szervezetben a rosszindulatú daganatsejtek burjánzásra.

Az élő szervezetek szempontjából alapvető jelentőségű, hogy a genetikai információ megmaradjon és megfelelő formában adódjon tovább. Csakhogy a sejtosztódáskor a sejtek örökítőanyagát tartalmazó kromoszómák “telomer” nevű végei megrövidülnek. A sorozatos sejtosztódások miatt ez a rövidülés egy idő után a további osztódás gátjává válhat, ennek következtében a sejt elöregszik, nem képes tovább osztódni, majd elpusztul – magyarázta el a problémát Kopper László professzor, a Semmelweis Egyetem, I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének igazgatója a Népszabadságnak.

A 2009-es orvosi Nobel-díjjal elismert három kutató közül Elizabeth H. Blackburn és Jack W. Szostak fedezte fel, hogy a telomer nevű rész védi meg a kromoszómákat az információvesztéstől. Carol W. Greider és Elizabeth Blackburn pedig azonosította a telomeráz nevű enzimet, amely a telomerek szintéziséért és fenntartásáért felel. A három kutató testvériesen osztozik a Nobel-díjjal járó tízmillió svéd koronán – egyformán a teljes összeg harmadát kapja.

Szostak és Blackburn 1980 óta vizsgálta a sejtosztódás folyamatát. Elizabeth Blackburn akkori doktoranduszával, Carol Greiderrel együtt 1984-ben találta meg egysejtű csillósokban (ciliophora) a telomeráz enzimet. Egészen pontosan az ifjú kutató, Greider ment be még 1984 karácsonyának első napján is a laborba, hogy ellenőrizze a kísérletek állását.

Akkor fedezte fel a telomeráz enzim jelenlétére utaló jeleket. Blackburnnel hamarosan sikerült elkülöníteni ezt az enzimet – eredményüket már 1985-ben publikálták. (Amerikai kutatók tavaly határozták meg a daganatos sejtek osztódásában kulcsszerepet játszó telomeráz fehérje szerkezetét.)

Ha a telomer rövid, a sejt a végét járja. Ha azonban a telomeráz szint magas, a telomer nem rövidül, a sejtpusztulás eltolódik. Ez a helyzet a rákos sejtek döntő többségénél, ezért van az, hogy a daganatos sejtek szinte örökéletűek. Kopper László (képünkön) szerint a telomeráz gátlásával el lehetne érni, hogy a korlátlanul szaporodó daganatos sejtek osztódása leálljon, így a burjánzásnak indult rákos szövet ne növekedjen tovább. A fehérje éppen ezért egyike annak a 20-30 molekulának, amelyeket a világ gyógyszergyárai fejlesztéseikkel évek óta célba vesznek.

Elizabeth H. Blackburn az ausztráliai Hobartban 1948-ban született. Melbourne-ben és az angliai Cambridge-ben tanult. Az Egyesült Államokban dolgozott a Yale Egyetemen, majd a Berkeley-n, 1990 óta a San Franciscó-i Egyetem professzora. A Time magazin 2007-ben a világ száz legbefolyásosabb személyisége közé sorolta.

Carol W. Greider 1961-ben született San Diegóban. A Berkeley-n 1987-ben szerezte meg PhD-ját – témavezetője éppen Elizabeth H. Blackburn volt. 1997 óta a baltimori Johns Hopkins Orvosegyetem genetikaprofesszora.

Jack W. Szostak 1952-ben Londonban született. Kanadában nőtt fel. A montreali McGill Egyetemen, majd a New York-i Cornell Egyetemen tanult. 1979-től a Harvard Orvosegyetemen kutat, de Bostonban is dolgozik, illetve a Howard Hughes Orvosintézettel is kooperál.

Kapcsolódó cikkek:
Rák: génjeinkben hordozzuk a sorsunkat?
Célzottan gátolják a rákos sejtburjánzást
Gyógyszerfejlesztés: küzdelem az idővel
Hosszabb élet a gyógyszerek által

Top