Prosztatarák: néhány perc az élet

Egy néhány perces, semmiféle előkészületet nem igénylő vizsgálattal sok férfi életét mentették már meg az orvosok, ám még többeknek tudnának segíteni, ha rendszeresen részt vennének prosztataszűrésen. A prosztatarák-szűrés 20 százalékkal csökkenti a halálesetek számát ” állapítja meg a világ legnagyobb prosztatatrák-szűréssel foglalkozó tanulmánya, amely első alkalommal szolgál meggyőző, független szakértők által hitelesített bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy a szűrés igen sok férfit menthet meg a nyugati világ második leggyakrabban mortalitást okozó betegségének legsúlyosabb következményétől.

Nem véletlen tehát, hogy 2009 szeptemberében a Magyar Urológusok Társasága által az ötödik alkalommal megszervezésre kerülő Prosztata Napokon a PSA mérésé lesz a főszerep. A prosztata specifikus antigénnek a vérben jelenlévő mennyiségéből az urológusok – az egyéb vizsgálatokkal összevetve – következtetni tudnak a dülmirigy rosszindulatú elváltozására. Ha ezt a rákfajtát korai stádiumában diagnosztizálják – ezt igazolja a 19 éven át 162 ezer 55-69 közötti európai férfi bevonásával megtörtént felmérés is – a legtöbb esetben teljes gyógyulás érhető el.

A magyar urológus társadalomnak a témában kifejtett felvilágosító munkája az elmúlt években meghozta az eredményét, hiszen a prosztatabetegségek és különösen a prosztatarák által leginkább veszélyeztetett, 45 fölötti korosztályból sokan várják, keresik a szeptember közepén már hagyományosnak mondható prosztata napi programokat, szűrési lehetőségeket.

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2009-ben Prosztata Hétté bővül a rendezvénysorozat. Tizenhárom megyeszékhely központi kórházaiban szerveznek szűrést az urológusok a szeptember 14-i héten. A tavalyi egy helyszínnel ellentétben Budapesten idén nyolc kórház urológia osztályain várják a jelentkezőket.

Fontos tudni, hogy a Prosztata Hét rendezvényeitől függetlenül bárki bármikor kérhet urológiai vizsgálatot szakorvosától.

A Prosztata Hét keretében szervezett szűrések helyszínei és időpontjai:

Budapest
Budai Irgalmasrendi Kórház; szeptember 14-18. között
Bajcsy Zsilinszky Kórház; szeptember 14-17. között
Dél-pesti Kórház; szeptember 14-18. között
Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet Urológiai Osztálya; szeptember 14-17. között
Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház; szeptember 19-én
Péterfy Sándor utcai Kórház; szeptember 14-17. között
Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika; szeptember 14-18. között
Szent János Kórház Urológiai-Sebészeti Osztály (I., II. és XII. kerületi páciensek részére); szeptember 19-én

Baranya megye
Pécs: Pécsi Egyetem Orvosi és Egészségtudományi Centrum Urológiai Klinika; szeptember 14-18. között

Békés megye
Gyula: Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház     

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Miskolc: MISEK Kft., régi nevén Semmelweis Kórház; szeptember 14-18. között

Csongrád megye
Szeged: Szegedi Tudományegyetem Urológiai Klinika 3 sz. Ambulancia; szeptember 14-18. között

Győr-Moson-Sopron megye
Győr: Petz Aladár Megyei Kórház; szeptember 14-18. között

Hajdú-Bihar megye
Debrecen: Debreceni Egyetem Urológiai Klinika; szeptember 14-18. között

Heves megye
Eger: Markhot Ferenc Megyei Kórház; szeptember 14-én

Somogy megye
Kaposvár: Kaposi Mór Megyei Kórház; szeptember 19-én, szombaton

Tolna megye
Szekszárd: Tolna Megyei Balassa János Kórház; szeptember 14-18. között

Paks: Városi Rendelőintézet; szeptember 15-én és 18-án

Bonyhád: Városi Kórház-Rendelőintézet; szeptember 16-án

Vas megye
Szombathely: Vasútegészségügyi Kht. Egészségügyi Központ; szeptember 14-én

Szombathely: Markusovszky Kórház; szeptember 17-én

Veszprém megye
Veszprém: Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Urológiai Szakrendelés; szeptember 14-18. között

Zala megye
Zalalövő: Egészségház; szeptember 14-én

Kapcsolódó cikkek:
Prosztatarák
Prosztatarák: életmentő kontrollvizsgálatok
Prosztatarák: az elhízás növeli a kockázatot
Rák és szexuális élet férfiaknál
Az orvos csak úgy segíthet, ha találkozunk vele
Bodrogi Gyula és Fábry Sándor a prosztatáról
Sörcsapolás és kabaré a prosztataszűrésen

Top