Prosztatarák: soron kívüli rehabilitáció Vas megyében

Vas megye minden településéről várják a résztvevőket Szombathelyre, ahol a prosztatarák által érintett betegeknek meghirdetett, de mások számára is hasznos, országos 10 Ezer Lépés Program Vas megyei állomásán orvos-beteg találkozót és gyógytorna foglalkozást szerveznek. A rendezvényen nemcsak a férfiakra számítanak, hanem a nőkre is, mert sokszor rajtuk múlik, hogy családtagjuk milyen segítséget fogad el vagy milyen aktivitást végez.

Közérthető szakorvosi előadás hangzik el, majd a szakemberek a felmerülő kérdésekre is választ adnak a prosztatarákról, ezt követően pedig könnyen megtanulható, az állapot javulását segítő gyógytorna módszereket is megismertetnek a résztvevőkkel november 20-án kedden 15 órától Szombathelyen. A Magyar Rákellenes Liga által szervezett rendezvényen a Humán Civil Házban (Szombathely, Bem József u. 9.) dr. Engert Zoltán Vendel urológus professzor és Kapitány Zsuzsanna gyógytornász, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnökségi tagja áll az érintettek és az érdeklődők rendelkezésére.

A 10 Ezer Lépés Program keretében közzétett gyógytorna videók a www.rakgyogyitas.hu/ferfitorna linken is elérhetők, ám minden esetben javasolt szakorvossal, gyógytornásszal egyeztetni, a személyes tájékozódásra pedig nagyon jó alkalom a szombathelyi rendezvény.

További információ: dr. Halász Gyöngyi, (0630) 993-5126, halasz.gyongyi@chello.hu

 

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top