Rákbeteg gyerekek a Bátor Táborban

A három tavaszi és négy nyári turnus után a hétvégén megkezdődött a Bátor Tábor idei nyolcadik élményterápiás turnusa: a hatvani táborban súlyosan beteg gyerekeknek nyújtanak felejthetetlen, gyógyulást segítő élményeket ingyenesen. Külön öröm, hogy ebben a turnusban fogadták a tábor fennállása óta a 6000. táborozót.

batortabor_logoA turnusokban – melyek az év folyamán több mint 1000 gyermek és családtagjaik számára biztosít programokat – daganatos betegség miatt kezelt, illetve cukorbeteg, vérzékeny és ízületi betegséggel élő 7-18 év közötti gyermekek jutnak el.

A tábor során a gyerekek élményterápiás programokon vesznek részt, melyek célja önbizalmuk növelése, önmagukba és egymásba vetett hitük megerősítése, ezzel gyógyulásuk támogatása. A gyerekek a tábor során bátorságpróbát tehetnek a magas-kötélpályán, lovagolhatnak, evezhetnek, zenés-táncos programokon, valamint színjátszó foglalkozásokon vehetnek részt. Mindezt állandó orvosi felügyelet mellett, az egészségi állapotuk és a legszigorúbb biztonsági szempontok szem előtt tartásával.

Top