Nem kevés szerepe van az ismert személyiségeknek abban, hogy az emberek miként vélekednek egyes sorskérdésekről. A nyugati, nyitottabb társadalmakban ” különösen az Egyesült Államokban ” évtizedes hagyománya van annak, hogy színészek, sportolók, politikusok nemcsak akkor használják a nyilvánosságot, amikor filmjeikről, sikereikről vagy választási ígéreteikről beszélhetnek, nem zárkóznak el a nyilatkozatoktól akkor sem, amikor egy súlyos betegséggel szembesülve az életükért küzdenek.
A betegség felvállalása fontos üzenet a betegtársaknak és az egészségeseknek is: a kezelések elérhetőségének javítása, a szűrővizsgálatok kiterjesztése és az azokon való tömeges részvétel nem kis mértékben köszönhető a pozitív példáknak, s hogy az ismert emberek tömegeket, milliókat tudtak mozgósítani, amire már a döntéshozóknak is oda kell figyelniük. Magyarországon is pozitív változások indultak el: az emlőrák ma már idehaza sem tabu, ám más területen még igen sok a teendő.
Olivia Newton-John amerikai énekesnő is ott volt októberben a budapesti sétán, amikor a rózsaszínűre kivilágított Lánchídon közösen vonultak át a mellrák elleni küzdelem és a szűrővizsgálatokról való meggyőzés jegyében a résztvevők. A többszörös Grammy-díjas, a Sydneyben rendezett 2000-es olimpia megnyitóján több milliárd tévénéző előtt fellépő, ma 62 éves énekesnőnél a kilencvenes évek elején diagnosztizálták a mellrákot, ami miatt megoperálták és több mint fél éven át kapott kemoterápiát. Mióta felépült, a rákellenes mozgalom egyik utazó nagykövetévé vált.
Olivia Newton-John mellett saját sorsuk nyomán más világszerte ismert énekesnők is küldetésüknek tekintik a kampányolást. Ugyancsak mellrákból meggyógyult túlélőként indított rákkutatási és a fiatalok felvilágosítását támogató alapítványt a 42 éves Anastacia, hasonlóan felvállalta a betegséget kortársa, az ausztrál Kylie Minogue és a most 48 éves Sheryl Crow is.
A mai sztárok azonban nem számítanak úttörőnek. Az Egyesült Államokban a most 82 éves Shirley Temple színésznőt tartják számon, mint aki 1972-ben első alkalommal beszélt mellrákjáról a televízióban. Őt Gerald Ford amerikai elnök felesége követte. Betty Fordnak 1974-ben kellett eltávolítani az egyik mellét: mindvégig nyíltan beszélt betegségéről és küzdelméről, asszonyok millióit vette rá, hogy vizsgáltassák meg magukat. A politikusfeleségeknek ma már íratlan szabály ezért kampányolni.
Idehaza is sokan emlékeznek még Barbara Bel Geddes alakítására, aki a Dallas című filmsorozatban a családot összetartó nagymamát, Ellie Ewingot játszotta, s a történet szerint szembe kellett néznie mellének eltávolításával. A színésznőnek volt honnan merítenie a szerephez, a hetvenes évek elején ugyanis ő maga is radikális emlőeltávolításon esett át. Az asszony őrlődésének drámai hitelességű megformálását 1980-ban a televíziózás egyik legrangosabb kitüntetésével, Emmy-díjjal ismerték el. (Barbara Bel Geddes saját emlőműtétjét követően teljesen felépült, még több mint három évtizedig élt, 2005-ben 82 éves korában tüdőrákban hunyt el.)
Az utóbbi években idehaza sem számít már ritkaságnak, hogy ismert asszonyok betekintést engednek küzdelmükbe, bár jellemzőbb – s ez emberileg teljesen érhető is -, hogy akkor beszélnek megpróbáltatásaikról, amikor már túl vannak azokon, s úgy érzik, nyerésre állnak. Erről az évtized elején emlőrákon átesett Halász Judit a RÁKGYÓGYÍTÁS magazinnak 2008-ban adott interjúban azt mondta: kezdetben azért zárkózott el a nyilvánosságtól, mert egyrészt a betegséget egy olyan intim dolognak tartja, ami csak a közeli hozzátartozókra tartozik, másrészt pedig nem akarta, hogy a színpadon őt látó közönség egy színdarab vagy koncert alatt az aktuális állapotán morfondírozzon, s a betegség jeleit keresse. Annak, hogy egy ideje már nyíltan beszél a történtekről, az az oka, hogy megtapasztalta, milyen sok erőt adhat, ha a sorstársak megosztják egymással saját átélt személyes történetüket.
– Tudom, hogy nekem mennyit jelentett, amikor az út elején olyanokkal beszélhettem, akiknek volt tapasztalatuk a betegségről. Egy újonnan diagnosztizált beteg ezáltal átérezheti, hogy nincs egyedül a bajával. A beszélgetés a régi betegnek is fontos, hiszen azt élheti meg általa, hogy saját példájával segíthet másoknak, s ebből önmaga is lelkierőt meríthet – vélekedett Halász Judit, aki a családtagok felelősségét is hangsúlyozta abban, hogy rábírják szeretteiket a szűrővizsgálatokban való részvételre.
A Kossuth-díjas nótaénekes, Bangó Margit sem beszélt egy ideig a daganatos betegségéről, arról sokáig csak a legközelebbi családtagok és barátok tudtak. Azután úgy döntött: elmondja a történetét, hogy erőt adjon azoknak, akiket rákkal kezelnek. Bangó Margit az onkológiai kezelések idején sem zárkózott otthonába: amint tehette, színpadra állt. Készíttetett egy parókát, amely megtévesztésig hasonlított korábbi hajához, és sorra vállalt fellépéseket.
– A betegágyon nagyon könnyű elkeseredni, s bezárkózni, ezért nagyon fontos, hogy mindig legyen, aki vigasztal és erőt ad – nyilatkozta korábban lapunknak. Számára ezt a családja nyújtotta. A mai napig meghatódva mesél arról, amikor egyik reggelen testvérei rövidre levágatott hajjal jelentek meg a kórházi szobájában, ezzel is jelezve: sorsközösséget vállalnak a kemoterápiát kapó nővérükkel, s kitartanak mellette. „A kemoterápiás kezelések alatt nagyon gyenge voltam, éjjel-nappal rettenetes hányinger és hányás gyötört. De tudtam, hogy ez csak néhány napig tart, s a szenvedésem nem hiábavaló, mert utána jobb lesz” – emlékezett vissza az immár évekkel korábbi megpróbáltatásokra Bangó Margit. (Interjúink elérhetők a www.rakgyogyitas.hu oldalon.)
A nyilvánosság persze kétélű fegyver, hiszen a gyógyulást sajnos nem lehet garantálni, s ha egy sokak által figyelt, népszerű ember végül alulmarad a küzdelemben, az a sorstársakat is letaglózhatja. Olvasóink levelei ugyanakkor arról árulkodnak: a kezelések közepette sok ember mégiscsak erőt merít abból, ha arról olvashat, mások szerencsésen végigjárták az utat – persze a pozitív példa ereje független attól, hogy az illetőt az egész ország vagy csak a házbeliek ismerik. A szülei rákbetegségéről valló Csákányi Eszter erről azt mondta: egy színész vagy zenész nem művészként betegszik meg, hanem emberként, nem kérhető számon, ha erről nem akar beszélni. A színésznő viszont azzal folytatta: „ha egy ismert embernek sikerül legyőznie a betegséget, már erkölcsi kötelességének tartom, hogy ezt elmondja másoknak is, s a nyilvánosság erejével erősítse meg azokat a betegeket és hozzátartozókat, akik épp akkor küzdenek.”
A rákot legyőző nők listája szerencsére évről-évre újabb nevekkel bővül – miként a férfiaké is, de erről már következő lapszámunk cikke szól.
A beszámoló a Rákgyógyítás magazin 10. számában, a 2010. téli kiadásban jelent meg. Szerző: B. Papp László. A hirdetések nélküli országos magazin negyedévenként 15 ezer példányban jut el az onkológiai centrumokba. A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tudományos partnerségével megjelenő ingyenes lap a tévhitek ellen küzd, s olyan témákat dolgoz fel, amelyek meghatározzák a rákbetegek mindennapjait: kezelések, mellékhatások, klinikai kutatások, a betegség lelki vonatkozásai, a családi kapcsolatok alakulása.
Kapcsolódó cikkek:
Rákbeteg férfiak rivaldafényben
Bangó Margit és a mellrák: énekek a kórházi ágyon
Halász Judit és a mellrák: nem feledett életöröm
