A rákos betegség diagnózisa az esetek többségében sokkoló hatású. Az időszakot kísérő érzelmi reakciók egyénenként változóak erősségükben és jellegükben, de a szorongás, a félelem, a depresszió, a hangulatingadozás, s az ezekkel együtt járó alvászavar valamilyen fajtáját hosszabb- rövidebb időre minden beteg megtapasztalja.

A rákbetegség a diagnózis kimondásától kezdve a beteg személyét és környezetét intenzíven érintő testi-lelki történések sorozata. A diagnózis után, illetve a betegség kezdeti szakaszában a kellő informáltság csökkenti a bizonytalanságból, kilátástalanságból fakadó szorongást, a kezelések mellékhatásaitól való félelmet. A beteg állapotaihoz igazodó pszichológiai segítség befolyásolhatja a kezelések hatékonyságát, sőt akár a betegség kimenetelét is.

A depresszió, a szorongás megjelenése és súlyossága – természetes módon – szoros összefüggést mutat a rák típusával, helyével, azzal, hogy a betegség mennyire előrehaladott a diagnózis időpontjában. Függ az életkortól, a kór gyógyíthatóságától. Minél láthatóbb helyen van a betegség, minél nagyobb a torzítás a kezelések következtében, annál erőteljesebbek azok az erők, amelyek táplálják a beteg szorongását, depresszióját. A rákos betegséghez kapcsolódó megbélyegzettség érzete ma is erőteljesen jelen van a köztudatban, s rányomja bélyegét az egészségesek és betegek kapcsolatára.

Változó szervezet, változó személyiség

A betegséggel való szembesülés után általában rövid időn belül átalakul a beteg megszokott élete. A rosszindulatú daganatos betegségre jellemző kiszámíthatatlanság és bizonytalanság, valamint a személyiségtudat és önértékelés változása lelkileg és érzelmileg egyaránt megterhelő. A rákkal való megküzdés a félelemmel való megküzdést is jelenti.

A megküzdés egy olyan pszichológiai folyamat, amely során a beteg megtanulhat együtt élni a betegséggel.

A szorongás és depresszió általában csökken a kezelések megkezdésével, egy új, a gyógyulás reményét magában foglaló periódus kezdetével. Ugyanakkor a kemoterápiát, a sugárkezeléseket kísérő mellékhatások és szövődmények időről-időre felélesztik a félelmeket.

A depresszió felismerése a betegség folyamatában kulcsfontosságú nemcsak a beteg és környezete életminősége szempontjából, hanem a kezelések hatékonyságát és az együttműködést befolyásoló hatása miatt is.

Jó példa a lelkiállapotnak a terápiára gyakorolt hatására a fájdalomcsillapítás. Az orvosok mindennapi tapasztalata alátámasztja: több fájdalomra panaszkodik, s ennek következtében több gyógyszerre is van szüksége annak a betegnek, aki depressziós. A fájdalom és a depresszió spirálként hatnak egymásra, felerősíthetik egymást, s gyengítik a beteget.

Értelmet adni a gyógyulásnak, a fájdalmaknak 

A pszichológusok tapasztalatai szerint a betegséget kihívásként felfogó, harcos személyiségtípus túlélési esélyei a különféle betegcsoportok bevonásával végzett felmérések eredményei szerint a legjobbak. Ezek a betegek tájékozottak, felkészültek, sokat kérdeznek, utánajárnak mindennek, ami fontos lehet gyógyulásuk szempontjából. Ezek a páciensek gyakran a „nehéz beteg” címkét is elnyerik, de gyógyulási esélyeik akár háromszor is jobbak lehetnek, mint a sorsukba csüggedten beletörődő sorstársaké.

Az önértékelés, az optimizmus, a lelki edzettség, a sors irányításának képességébe vetett hit segít abban, hogy kihívásként kezeljük a nehéz helyzeteket, képesek legyünk új készségek elsajátítására erőt mozgósítani magunkban. Bízunk abban, hogy sikeresen működünk a ránk háruló nehézségek közepette, kontrolláló, alakító részesei vagyunk sorsunknak és nem kiszolgáltatott, sodródó áldozatai. A megküzdési stratégia változhat a betegség folyamán és hozzáértő pszichoterápiával jól befolyásolható.

A beteg lelki alkatától és a megfogalmazott céltól függően az egyéni pszichoterápiák és a tanácsadás bármely formája hatékony lehet az érzelmek és a feldolgozatlan problémák rendezésében, az újfajta életmód és életszemlélet kialakításában.

A legfontosabb annak feltárása, ami a beteg életének igazi értelmet ad, ami táplálhatja az én-erőt, s amiért érdemes végigküzdeni az utat, ami elvezethet a gyógyuláshoz. A gyógyulás reális esélye nélküli stádiumban pedig ugyanilyen fontos annak az útnak az értelmét is megtalálni, aminek a végén az elmúlás következik be.

Nem elég a tünetekről konzultálni, az érzelmeket sem szabad elhallgatni

A betegek gyakran eltitkolják az érzelmeiket, mert nem szeretnének kiadni magukon, vagy úgy érzik: azzal az orvosok, ápolók, családjuk, szeretteik terhére lennének.

Az érzelmekről, a félelmekről való őszinte beszélgetés nagyon sokat segíthet a beteget titkoltan vagy bevallottan nyomasztó gondolatok, érzetek feldolgozásában.

Aki úgy érzi, hogy családi kapcsolatai nem elég intimek, fél attól, hogy hozzátartozói nem értik meg, vagy attól tart, hogy félelmei feltárásával az ő terheiket növelné, az bátran kérhet kívülállótól segítséget. Sok onkológiai osztályon vagy kórházban dolgozik pszichológus, aki tud segíteni.

Aki ódzkodik szakemberhez fordulni, megkeresheti az országszerte működő betegklubokat, ahol hozzá hasonló problémákkal, félelmekkel, aggályokkal bíró sorstársak találkoznak, őszintén megosztják egymással tapasztalataikat, s erősítik egymást.

Mindemellett ott vannak a telefonos lelkisegély-szolgálatok, amelyek önkéntesei ugyancsak jól ismerik a problémákat, s éppen arra vállalkoztak, hogy ezekben segítsenek. Nem utolsó sorban pedig: kérdését felteheti honlapunk onkopszichológusának is.

A portál főlapjáról elérhető térkép segítségével megtalálhatja az Önhöz legközelebbi betegklubokat, segítő szervezeteket vagy hospice szolgáltatást nyújtó szolgálatokat, intézményeket.