A tüdőrák és a tüdőáttétek kezelésének számos vetületét dolgozza fel a Rákgyógyítás Magazin 2015. őszi lapszáma. A Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány által kiadott ingyenes, s hirdetéseket sem közlő országos betegmagazin a téma által érintett betegek, illetve családok nagy számára tekintettel 15 ezer helyett 25 ezer példányban kerül az olvasókhoz az onkológiákon, a tüdőgyógyászati osztályokon és a betegszervezeteken keresztül.
Múltbeli statisztikákból egyetlen daganatos beteg esetén sem lehet személyre szabottan előre megjósolni hogyan alakul a sorsa. Jó példa erre a Rákgyógyítás Magazinban bemutatott áttétes tüdőrák esete, ahol a betegnek 1-2 százalékos esélye volt az 5 éves túlélésre, 98-99 százalék pedig arra, hogy a betegség rövidebb időn belül le fogja győzni. Az elkeserítő kilátások ellenére sem adta fel, ennek pedig immár 9 éve: az egykori beteg ma is jól van, pszichiáterként egy pécsi segítő csoportban igyekszik támaszt nyújtani sorstársainak…
A Rákgyógyítás Magazin ahogyan máskor sem teszi, most sem fest rózsaszín képet: a tüdőrák a leggyakoribb daganatos betegség, ami a reményt adó egyedi sikertörténetek ellenére a legtöbb halálos áldozatot is követeli. Ez motiválta, hogy a 2015. őszi lapszám fókuszába a tüdődaganatok kerüljenek: a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának együttműködésével összeállított lapszám a szokásos 15 ezer helyett 25 ezer példányban jelent meg, hogy az onkológiai centrumokon és betegszervezeteken túl országszerte eljusson a tüdőgyógyászati osztályokra is a betegekhez és családjaikhoz.
A lapszám nemcsak a tüdőrákos betegeknek szól, az elismert szakmai nyilatkozók több cikkben kitérnek az ugyancsak betegek tízezreit érintő, illetve fenyegető tüdőáttétek kezelésére is. A kiadvány sorra veszi a diagnosztikai teendőket, a sebészi, sugárterápiás, kemoterápiás és célzott onkológiai gyógyszerekkel elérhető eredményeket, foglalkozik a daganatos betegek életminőségével, s életmódjával, külön cikkben tárgyalja miként rontja a dohányzás a rákbetegek életkilátásait, tanulságos betegtörténeteket mutat be, s kitér az élet lezárásának méltóságát megőrizni próbáló hospice ellátásra is.
A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság partnerségével a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány által megjelentetett ingyenes – a független betegtájékoztatás jegyében egyetlen hirdetést sem közlő – Rákgyógyítás Magazin országszerte eljut az onkológiai centrumokba és betegszervezetekhez, s válaszboríték küldésével a szerkesztőség 6726 Szeged, Izabella u. 8. címén ingyenesen meg is rendelhető. A lap kiadója prof. dr. Bodoky György, a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház onkológiai centrumának vezető főorvosa, főszerkesztő B. Papp László egészségügyi szakújságíró. A 2008. óta negyedévenként megjelenő újság korábbi lapszámainak tartalma elérhető a Rákgyógyítás.hu nonprofit betegtájékoztató oldalon.